W.W.J.D.

Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. 

2Kor 1:20

Sok évvel ezelőtt olvastam egy falfirka gyűjteményben a következő feliratot: „Jézus a válasz!” Valaki más mellé fújta a falra: „És mi a kérdés?” Elsőre kicsit felháborodtam, mert gúnyolódásnak tűnt valamivel szemben, ami nekem fontos. Aztán megpróbáltam más oldalról, a kérdező szempontjából végig gondolni, mi lehetett a szándéka. Nem feltétlenül a gúnyolódás, bár az is benne lehetett. De az is lehet, hogy a tiltakozását fejezte ki a keresztény sablonválaszokkal szemben. Mert sajnos vannak ilyenek is. S ha ez a helyzet, akkor igaza van. Valódi problémák mellett nem mehetünk el közhelyeket puffogtatva, akármilyen kegyesen hangoznak is. Oda kell figyelnünk az emberek valódi kérdéseire, problémáira, és meg kell keresni a valódi válaszokat.

Egyik professzoromtól hallottam, és teljesen igaza volt: ha elromlik az autónk, vagy nem tudjuk, hogyan kell elkészíteni a káposztástésztát, ezekre a problémákra sem a Bibliában kell keresni a megoldást.

Akkor hogyan értsük azt, hogy „Jézus a válasz!”, vagy ahogy Pál megfogalmazta: „Istennek minden ígéretére őbenne van az igen”?

Elsősorban azt, hogy Isten minden ígérete őbenne, Krisztusban teljesedett, illetve fog teljesedni, akár a történelemre, akár saját kis életünkre gondolunk. Ő a mi Megváltónk, Szabadítónk, ő szeret minket mindenki másnál jobban, benne lelünk bűnbocsánatot, igazi, maradandó békességet, benne találjuk meg életünk legfőbb értelmét… Hosszan lehetne még folytatni a felsorolást, mert élethelyzetünktől függően más és más az, amire szükségünk van. De most csak egy dolgot szeretnék megemlíteni, amivel a mindennapokban aprópénzre válthatjuk azt, hogy „Jézus a válasz!”.

Sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amiről Jézus nem beszélt, ezért nincsenek kész megoldásaink, amit azonnal tudnánk alkalmazni. Ilyenkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy: "vajon mit tenne Jézus a helyünkben?" W.W.J.D. "What would Jesus do?" Régebben rendszeresen láttam ilyen feliratú karkötőket fiatal keresztényeken, ami arra emlékeztette őket, hogy amikor nem tudják eldönteni egy szituációban, hogy mi volna a helyes, gondolják végig, hogy vajon mit tenne Jézus?

Egy pólón a W.W.J.D. rövidítés alatt volt egy válasz is: „Először is szeretne”. Nem mondom, hogy feltétlenül ilyen karkötőket kellene használnunk, de az jó, ha megjegyezzük és alkalmazzuk ezt a hozzáállást - kortól függetlenül - hiszen akkor lehetővé tesszük, hogy „Isten minden ígérete” a mi életünkben is megvalósuljon - Jézus által.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve