Igazság és alázat
Barátaimmal beszélgetve felmerült a szociológia tudományágának egyik alapvető kulcskérdése: vajon az emberi személyiség kialakulásában a nevelés, vagy a genetika játszik nagyobb szerepet? Vajon a kislányok azért játszanak babákkal és a kisfiúk kisautókkal, mert ez a génjeikbe van kódolva, vagy azért, mert valamilyen módon a társadalom elvárásainak "tesznek eleget" ez által? Azért mos, főz, takarít a feleség, mert nőként ez a dolga, vagy azért, mert kulturálisan belénk van kódolva a lábát a dohányzóasztalon pihentető, söröző férj képe? Hiszen vannak fiús lányok és lányos fiúk, vannak női miniszterelnökök és óvóbácsik is!
Egy fontos tanulság, amit az élet már rég megtanított velem, az az, hogy néha a legnagyobb kérdésekre adható legjobb válasz a "nem tudom". Talán a nevelés és származás kérdésére is valahol a "nem tudom" mentén található a kulcs, — noha ez az, amit egy kutató se fog önszántából kimondani — és talán az igazság valahol félúton érhető tetten. Hiszen az emberi jellem és általában véve az én fejlődéséhez szükség van úgy nevelésre (szociális és kulturális hatásokra) mint genetikára (hozott biológiai tulajdonságok). Egyik hatása sem elhanyagolható, egyik sem elkerülhető.
Azzá válsz, amire tekintesz. Ez a nevelés nulladik törvénye. Amilyen a szülő, olyan lesz a gyerek. A Zsoltáríró a mai versben erre emlékeztet bennünket. Az alázatos ember az, aki két dolgot tud Istenről: azt, hogy Isten Isten, és azt, hogy ő nem az. Amint az életünkben a gyakorlatban is megértjük az Istennel szembeni alázatos — tehát tanítható és tanítani vágyó — hozzáállás értékét, Isten a saját útjára nevel bennünket.
Talán ma ez bátoríthat téged is: mindegy, hogy honnan jöttél, mindegy, milyen biológiát és kulturális berögződéseket hozol magaddal! Isten ígérete, hogy ha tanulni akarsz tőle, ő tanítani fog. Nem is akármire, az igazság útjára! Hiszen a nevelés legalább olyan fontos, mint a genetika. A kultúra többet nyomhat a latba, mint a sérüléseid! Tekints Krisztusra, hiszen jobb nevelőd soha nem volt még!
