A testté lett Ige


 „És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal."

(János evangéliuma 1. fejezet 14. vers)

De jó lett volna kétezer évvel ezelőtt születni! Akkor élni, amikor testté lett az Ige, amikor Jézus itt járt ezen a földön! Ó mennyire más, mennyivel buzgóbb lenne a hitéletem, ha valóságosan láthattam volna azt, ahogy lecsendesíti a tengert, ahogy meggyógyítja a betegeket! Ha ott, a Boldogmondások-hegyénél hallhattam volna azt, ahogy tanít! Ha én is megérinthettem volna Őt, mint Kapernaumban a vérfolyásos asszony!

De ezt ma is megteheted!

Hogyan? Jézus most a mennyben van. A Szentlelket küldte el maga helyett. Ő ma nincs itt fizikailag köztünk.

De igen. Mert azzal, ahogy az Ige testté lett, ahogy Jézus felvette a mi emberi formánkat úgy egy testté lett velünk. Ahogy Pál írja; „Ő a feje a testnek, az egyháznak” (Kol.1:18) „Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (1Kor.12:27)

Így az Ige teste ma is valósággal itt van. Az egyház nem lehet csupán egy elméleti tanítás, egy moralizáló filozófia. Az egyház, mi vagyunk, azaz te és én, hús-vér emberek, akik Jézus valóságos szájaként kell, hogy valóságosan vigasztaljuk a megtörteket, akik Jézus valóságos kezeiként valósággal kell, hogy felsegítsék az elesetteket, akik Jézus valóságos lábaiként kell, hogy elvigyék minden emberhez az Isten Országának örömhírét.

Ezért tekints ma úgy saját magadra, az életedre, hogy az nem a tiéd „nem a magatokéi vagytok” (1Kor.6:19). A szemed, a szád, a kezed, a lábad, minden testrészed a Megváltódé. Az Ő testének része vagy.

És tudd azt is, hogy, amikor ma bármit is megteszel eggyel a te embertársaid közül, azt is valósággal a testté lett Igével, Jézussal teszed meg.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás