Három az isteni igazság!


„Ezt mondja megváltód, az Úr, aki az anyaméhben formált: Én, az Úr alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet.”

Ézsaiás könyve 44.fejezet 24.vers

A három egy különleges számjegy, ha Isten vonatkozásában vizsgáljuk. Miért? Gondoljunk csak a három királyokra, akik elmentek Jézushoz vagy gondoljunk a Szentháromságra: Atya, Fiú, Szentlélek. Bizonyára több hármas „fogatot” is megtudnánk nevezni, de most foglalkozzunk azzal, ami a fenti szövegben megtalálható.

Amikor olvasom az igeverset három fő egységre tudom bontani: „Ezt mondja megváltód, az Úr”; „aki az anyaméhben formált” és „Én,  az Úr alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet”. Úgy tudnám nézni ezt a szakaszt, mint egy végtelenség jelet (∞). Bármelyik oldalról nézem, vizsgálom, ugyanazt kapom. Akár az első részét veszem a legfontosabbnak, akár az utolsó részét, mindenképp olyan üzenetet kapok, amely felülírja az Istennel kapcsolatos gondolataimat. Először is az Úr, tehát maga Isten, megváltónak nevezi magát. Nem egy egyszerű istenség, aki valahol egy messzi galaxisban éldegél és nagyjából senki nem tud róla semmit. Mivel Ő megváltó, ezért valószínűleg valamilyen kapcsolatban áll velünk, emberekkel, sőt mi-több, nemcsak kapcsolatban áll velünk, hanem tett is értünk valamit, hiszen a megváltás egy cselekmény. Mikor jöhet létre a megváltás? Akkor, ha már életben vagyunk, ha már megszülettünk. Isten tovább megy a felsorolásban és azt mondja, hogy ő formált meg az anyaméhben. Jeremiás próféta írja, hogy „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek”(Jer.1:5). Mielőtt megformált volna, ő már akkor ismert. Tudta az életünk, az érzéseink, a vágyaink alakulását. Az Ő alkotásai vagyunk. Van-e bármi, ami ismeretlen lenne számára velünk kapcsolatban? Majd tovább folytatja és azt írja, hogy ő alkotott mindent: az eget és a földet. Az alkotás magában foglalja azt, hogy nem csak az embert, hanem az eget és a földet is tökéletesen ismeri. Tudja, hogy milyen következményekkel járnak bizonyos döntések, milyen hatások érhetik világunkat.

Összegezve: Isten maga a Megváltó, Ő alkotott és formált minket már édesanyánk méhében és Ő az, aki ismeri az eget, a földet és annak minden négyzetméterét. Van-e számára bármi lehetetlen?

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia