A tökéletes áldozat
"Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne."
Az 1960-as évek vietnámi háborúját ellenző hippi-mozgalmat legjellegzetesebb módon bemutató alkotása az 1967-es, Hair című musical (és az azonos című 1979-es film). A történet csúcspontján, miután a főhős a barátai segítségével még egy utolsó alkalommal kiszökik a katonai bázisról elbúcsúzni a szerelmétől, riadót fújnak, és az állomásozó katonákat — beleértve a főhős barátját, aki csak alibinek van a körletben — csapatszállító repülőre terelik. A főhős életben marad, mert a barátja helyette vonult a csatatérre.
Ilyen, és hasonló történetekkel vannak tele a regények, filmek, sorozatok, sőt, néha-néha a híradóban is hallani önfeláldozásról egy-egy barát, vagy szeretett személy érdekében. 2019 nagy durranása volt a Marvel moziverzum aktuális etapjának lezárása, a Bosszúállók: Végjáték, melyben (talán így, két év után nem árulok el nagy titkot) Vasember áldozza fel magát az emberiségért.
Csak a vak nem látja, hogy mire utalnak ezek a történetek. Lehet, hogy nem közvetlenül, lehet, hogy nem kimondva, de kimondatlanul, a sorok között minden önmagát feláldozó "szuperhős" arra az egyetlen egyre mutat, tökéletlen, fiktív ujjakkal, aki valóban meghalt, mert szeretett: Jézus Krisztusra. Persze a fiktív önfeláldozásokban mindig van valami, ami nem teljesen stimmel.
Bergernek nem kellett volna a katonai bázison lennie, és csak véletlenül adta életét a barátjáért. Tony Stark önként adta az életét, de ha éppen nem ő lett volna a megfelelő helyen, a megfelelő időben, helyette bárki más is odaállhatott volna csettinteni.
Jézus Krisztus halála teljesen más. Önként vállalta a halált, és ha ő nem teszi, senki nem lett volna jó helyette. Nem volt bűnös, de magára vállalt minden bűnt, hogy ezáltal bennünket bűntelenné tegyen. Nincs művészeti alkotás, film, zenemű, vagy festmény, ami ezt tökéletesen vissza tudná adni. Azt, hogy az ő halála által nem csak tiszták, de "Isten igazsága" lehetünk őbenne.
