Kinek akarok megfelelni?


 Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája. 

(Galátziabeliekhez írt levél 1. fejezet 10. vers)

Ismerős a mondat? A mi gyülekezetünkben az a szokás…, Nálunk eddig úgy volt…, Ha itt akarsz dolgozni…, ha közénk akarsz tartozni…, ha szeretsz, akkor…

Igen, volt idő, amíg én is azt gondoltam, hogy sikerül, mindenkinek megfelelni. Valahogy közös nevezőre hozni az egymásnak ellentmondó elvárásokat, a megkövült értelmetlen hagyományokat és a saját vágyaimat.

Úgy, mint Péter apostol Antióchiában, aki együtt evett a pogányokkal, majd mikor megérkeztek zsidó honfitársai, gyorsan átült hozzájuk (Gal. 2:12), merthogy: Nehogy azt mondják…

De hiába igyekeztem jó képmutatóvá, sikeres köpönyegforgatóvá válni, hamar be kellett látnom, hogy olyan, ami mindenkinek tetszik; Nincsen. Sőt, be kell, hogy valljam, sokszor nemhogy mások, de a saját elvárásaimnak sem tudok megfelelni. Saját magamnak sem vagyok elég jó.

Nem is szólva, arról, hogy mennyire nem tudok eleget tenni Isten elvárásainak, mércéjének, az ő törvényének.

S akkor mit lehet tenni? Mi erre a megoldás? Lélektelen gépies cselekvés, Pál szavai szerint a körülmetélkedés, vagy a kegyelemre hivatkozó bénult passzivitás, körülmetéletlenség?

A válasz:

„Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.” (Gal.5:6)