Őrizd meg, amit kaptál!
"Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől, amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!"
Drága Timóteus!
Amid van, az kincs. Az evangéliumba vetett hited drágább minden drágakőnél, nemesfémnél, drágább minden kütyünél és hobbinál, amivel csak bírhatsz. Az igazi kincs akkor ér sokat, ha ritka. Az evangélium pedig igen ritka dolog, hiszen csak egy van belőle. Jézus Krisztus meghalt érted. Ezt soha ne felejtsd el!
Persze, nem mindenki gondolja így.
Vannak olyanok, akik szerint az evangélium nem létezik. A nem létező kincs pedig semmit nem ér. Ha Jézus nem élt, nem halt meg, akkor a bűneid megbocsátás nélkül maradtak. Ha az egész kereszténység hazugságra épül, a kincs értéktelen.
Vannak olyanok, akik szerint az evangélium túl van hangsúlyozva. Szerintük Jézus halála, legyen bármilyen fontos, önmagában értéktelen. Hiszen mellette ott vannak a törvények, a szabályok, amiket, ha nem tartasz be, a kincs rád nem vonatkozik. Szerintük csak ha majd megérdemled, akkor lehet tied ez a kincs.
Vannak olyanok, akik szerint az evangélium kincse nem illet meg téged. Ők úgy gondolják, az evangélium csak egy embercsoportnak adatott. Hogy akik a körön kívül esnek, azok nem tudhatják magukénak.
De vannak olyanok is, és te inkább hallgass ezekre, akik szerint az evangéliumnál jobbat senki nem kaphat. Jézus meghalt, hogy te élhess. Se több, se kevesebb. Ez az igazság, a károgókra pedig nem szabad hallgatni. Túl sokan hagyták el ezt a kincset mások ostobasága miatt.
A kegyelem veletek!
Barátod, Pál