Mit vársz 2021-től?


"Így szól az, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, hamar eljövök. Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"


Minél sötétebb az éjszaka, minél kevesebb körülöttünk a fényszennyezés, annál fényesebben ragyognak számunkra a csillagok. Városokban, ahol túl sok földi fény vesz körül, alig látni a csillagos eget. Minél nagyobb nehézségek érnek bennünket, minél inkább elfogynak saját megoldásaink és cserben hagy emberi reménységünk, annál fényesebben ragyog számunkra Jézus második eljövetelének ígérete. Jézus visszatérése szabadítást jelent. Szabadítást a betegségektől, a szenvedésektől, az igazságtalanságoktól, a kilátástalanságtól. Hosszan sorolhatnánk a sort, hogy mi mindentől ment meg Krisztus isteni hatalommal teljes visszatérése. Bár az eljövetelét megelőző időszak az emberi történelem legnehezebb időszaka, a második advent maga a szabadítás mindazok számára, akik várják őt és benne reménykednek. Nem véletlen, hogy János apostol önkéntelenül is válaszol Jézus ígéretére: „Bizony jöjj, Uram Jézus!”

Te miben reménykedsz? Abban bízol, hogy a 2021-es év jobb lesz, mert csak jobb lehet, mint amilyen a 2020-as volt? Abban bízol, hogy a gödör után végre felemelkedés következik? Nem fenyeget az a veszély, hogy úgy jársz, mint az az utazó, akiről Jób beszél? Aki reménykedve követte a hóolvadás nyomán létrejött időleges vízfolyást, míg végül az kiszáradt, s ő a pusztában találta magát víz nélkül? (vö. Jób 6.15-20)

Minél hamarabb kapcsoljuk le az e földi lámpákat, annál tisztábban látjuk az égi csillag ragyogását. Minél hamarabb veszünk búcsút az időleges megoldást kínáló ígéretektől, annál hamarabb lesz valódi reménységgé Jézus eljövetelének ígérete.

Kívánom, hogy legyen számodra a legnagyobb ígéret ez a mondat: „Bizony, hamar eljövök!”

Legyen áldott a napod, s legyen áldott az éved!


Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima