Indulj el!


„Amikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idején, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Máté evangéliuma 2:1-2 

Fura út volt, az egyszer biztos, de egy percig sem bántam meg, hogy elindultunk. A barátom vette észre a jelet, amikor szokásos esti sétáját tette birtokán. Semmi kétségünk nem volt afelől, hogy ez az, amire vártunk. Másnap korareggel már úton is voltunk, és mentünk, egyre csak mentünk nyugat felé. 

Hosszú volt az út, kimerítő, de a csillag látványa minden éjjel erőt adott. A kilométerek fogytak egymás után, a vágy pedig egyre nőtt a szívünkben. Íme, eljött végre, betelt az idő. És mi látni fogjuk Őt. Ez volt a legféltettebb kívánságunk, most pedig alig bírtuk elhinni, hogy csak napok, talán egy-két hét kérdése, és valóra válik.

Hidegzuhanyként ért minket a jeruzsálemi fogadtatás. Halvány kis szikrája sem mutatkozott az örömünnepnek, sőt, inkább félelem ült az egész városon. Fojtott rettegés, vihar előtti csend. Heródes megtudakolta a papoktól a város nevét: Betlehem, és mi igyekeztünk minél hamarabb továbbállni. A király bármennyire is próbálta leplezni, nem volt képes, hogy elfedje a körülötte uralkodó gyilkos hangulatot.

Megkönnyebbülten léptünk ki Jeruzsálem várfalain kívülre, ahonnan végre újból megpillanthattuk a csillagot. Igen, kétségtelen, utunk innen Betlehembe vezet tovább. Már tényleg nincs sok hátra, nem is vesztegettük az időt. Erőltetett menetet diktáltunk, majd pihennek a tevék, ha végre megérkeztünk, csak el, minél messzebbre ettől a várostól.

Elértük Betlehem határát, aztán utcáról utcára haladva követtük a jelet, míg az meg nem állt egy szegényes viskó felett. Már minden elvárásunknak és elképzelésünknek búcsút intettünk addigra. Nem érdekelt minket semmi, csak hogy végre ott van előttünk Ő. A Megígért. A mi Királyunk, és csak imádtuk térdre esve. Ő az, akire vártunk. Krisztus megszületett!

Indulj el te is, Barátom! Ma még megtalálhatod!