Jézusért elvesztett élet

“Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.”


Egy prédikátor mesélte el, hogy gyerekkorában szeretett lelki ajándék teszteket töltögetni. Egy baja volt, hogy minden alkalommal ugyanaz jött ki. Ő a mártírság lelki ajándékát kapta. Nem túl kívánatos életpálya modell. Kinek célja elveszíteni az életét?

Minden egészséges ember célja, hogy boldog, teljes életet éljen. Mégis itt Jézus olyan, mintha ennek ellent mondana. Ma nézzük meg, hogy miről beszél itt, és miért mondja!

Kezdjük ott, hogy ez Jézus egyik hosszú monológjának egy apró szelete. A tanítványokhoz beszél, és  küldi őket, hogy menjenek terepgyakorlatra. Nem is olyan rég még nem tudtak semmit Jézusról, de már  menniük kell, hirdetni az evangéliumot. Bíztató szavakat mond, utasításokat ad, majd a végén elhangzik egy furcsa szakasz. Ennek egy kis darabja ez a mondat.

Bár úgy néz ki, hogy ez a keresztény megfelelője az öngyilkosságra buzdításnak, de nem így van. Jézus nem arról beszél, hogy igyekezzünk meghalni. Egyszerűen arról beszél, hogy mindent képesek kell legyünk feláldozni a megváltásunkért. Nincs akkora érték, ami többet érne ennél az ajándéknál. Nincs olyan kincs, még az életünk sem, ami fontosabb lenne, mint a kapcsolat Istennel, és az ajándék amit tőle kapunk.

Élhetünk tovább úgy, ahogy eddig. Élhetjük a mindennapjainkat úgy, mint akiknek a világ kincsei fontosak, de Isten mutat egy másik utat. Élhetünk érte is. Azért, hogy minél közelebb kerüljünk hozzá. Ehhez képesnek kell lennünk akár mindent feláldozni, de cserébe örökéletet kapunk.

60-70 évért cserébe az örök élet. Szerintem ez egy jó üzlet.