Milyen a szívünk?



„A példázat pedig ezt jelenti:  A mag az Isten Igéje.”




Évekkel ezelőtt egy téli napon egy összejövetel alkalmával magot vetettünk néhány ismerősömmel. Kis műanyagpohárba napraforgó magukat tettünk majd földdel elfedve, megöntözve meleg helyre tettük. Ahogy teltek a napok a kis mag elindult a fejlődés útján. Izgatottan vártam azt a pillanatot, amikor megpillantom a kis zöld bimbózó növénykét, aki éppen akkor kezdi el életét. Napok, hetek múlva szép növénnyé vált és végtelen boldogság volt látni, ahogy elindul az élete. Ma sincs ez másképp egy-egy virágommal vagy alkalom adtán olyan maggal, amiből valamilyen növény fejlődik majd ki.


Ez a példázat rólunk szól. A mag Isten szava. Azok a gondolatok, amelyeket olvashatunk a Bibliában. Azok a szavak, amelyeket leírtak a Biblia írói mind-mind Isten gondolatai rólunk, velünk kapcsolatban és a kettőnk kapcsolatáról. Mi vagyunk a talaj, a föld a magnak. Annyiszor eltűnődöm, hogy vajon a felsorolt földek közül, vajon az én szívem melyik csoportba tartozik? Vajon vannak kövek a szívemben, amelyek elnyomják Isten gondolatait, vagy tövisek vannak, amelyek nem is engedik meggyökerezni bennem a szeretetet? Ha pedig jó talajnak számít a szívem, akkor vajon mennyi idő, ameddig ki kell benne Isten Igéje, szavainak magjai?


Az egyik reggel olvastam, hogy Isten bármilyen messze eltud jönni értem. Tehát azt gondolom, hogy ha engedem, akkor Ő az én szívemet is kigyomlálja és magjai növekedésnek indulnak benne.


A mai nap egyik feladat az lesz, hogy megnyissuk a szívünk kertjét  azoknak  a magoknak, amik Istentől származnak. A jóság, a kedvesség, a szelídség, a hűség, a bátorság, a szeretet, a jóindulat, a segítőkészség vagy az Isten iránti bizalom is egy ilyen mag. Engedjük Istennek, hogy ezeket elültesse bennünk és egészen biztos vagyok benne, hogy a végeredmény csodálatos lesz.


Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia