Segítőtárs
„A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.”
Nem igazán volt erősségem a biológia. Talán az érettségi előtti utolsó témazáróra készültem, vagy inkább csak próbáltam készülni. Nagyon nem ment, sehogy sem akart megvilágosodni előttem az emberi test immunrendszere. Késő este volt, de tudtam, hogy van valaki, akihez bármikor fordulhatok, akitől ilyenkor is kérhetek segítséget. Hát fogtam a telefont, és felhívtam a bátyámat, aki akkor harmadéves orvostanhallgató volt. És ő a lehető legérthetőbben elmagyarázta nekem, hogyan is működik ez a védekező rendszer, választ kaptam tőle minden kérdésemre, a másnapi témazáró pedig sikerült.
A bátyám nem hagyott cserben. Nem mondta, hogy hagyjam békén ilyen apró-cseprő dologgal, nem mondta, hogy nem ér rá, vagy túl fáradt ahhoz, hogy velem értekezzen, hanem átadta azt a tudást, amire nekem akkor és ott szükségem volt olyan egyszerűen és érthetően, amennyire csak lehetett.
Jézus is ígért egy Támaszt, egy Pártfogót, Aki a segítségedre szeretne lenni. A Megváltó most nincs itt köztünk fizikai valójában, viszont gondoskodott arról, hogy legyen, Aki megvilágositja előttünk az Ő szavát. Ezért elküldte a Szentlelket, akin keresztül Isten ott lehet az életedben, ha megengeded neki.
Ő az, Aki segít megértened azt, amit olvasol a Bibliából. Ő az, Aki közel hozza számodra Isten szavát, és segít alkalmazni a tanultakat a gyakorlatban. Ő az, Akin keresztül hallhatod Isten hangját, érezheted a jelenlétét, a támogatását, gondviselését. Ő az, akit sosem tudsz rosszkor hívni, sosem túl elfoglalt ahhoz, hogy meghallgasson, tanácsoljon téged. Ő az, akire mindig, minden körülmények között számíthatsz.
Isten ma reggel emlékeztetni szeretne téged, hogy az Ő munkája nem ért véget a kereszten és az üres sírnál. Szentlelke várja, hogy befogadd Őt, és az a Pártfogó lehessen a te életedben, akinek Krisztus megígérte.
Hát nyisd meg a szívedet, engedd, hogy a Segítőtárs veled legyen, és hallgasd, amit tanít neked!