Isten dicsősége

„Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.”

Amikor Jézus majd hatalommal tér vissza másodszor a Földre, nem lesz nehéz meglátni rajta Isten dicsőségét. "Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége..." Jelenések 1.7 Ott és akkor nem lesz már kérdéses Isten létezése, hatalma, jelleme... "Ki ne félne téged, Urunk, és ki ne dicsőítené a te nevedet, hiszen egyedül te vagy szent: mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted, mert nyilvánvalóvá lettek igazságos ítéleteid." Jelenések 15.4

Ma azonban vannak nyitott kérdések, s a választ ki-ki a hite, világlátása alapján fogalmazza meg. Felismerni Isten dicsőségét az elutasított, megalázott, megvert, keresztre feszített Krisztusban, sokkal nehezebb feladat. Valami olyan képességre van hozzá szükségünk, amellyel nem rendelkezünk automatikusan. Pál szavai szerint, ahogyan Isten szólt: "Legyen világosság", úgy kell az isteni szónak világosságot gyújtania bennünk. Ekkor másként tudjuk látni az életünk eseményeit, önmagunkat, s Istent is. Ekkor tudjuk felfedezni, hogy Isten jó és az ember javát keresi. Ez a felismerés teszi lehetővé, hogy bizalom ébredjen a szívünkben az iránt, aki minden ember üdvösségét akarja.

Van azonban még egy fontos szempont: Isten szabadságot ad az elutasításra és a kételkedésre is. Isten világosságot teremtő szava akkor tud változást munkálni, ha az emberi döntés ezt lehetővé teszi. A hit lényege, hogy nem megcáfolhatatlan... A döntés a te kezedben van. 

Legyen áldott a napod!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás