Őszinte megtérés
"De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is."
Jóel 2:12-13
"Azok,
akik nem alázták meg magukat Isten előtt, bűneiket beismerve, még nem
teljesítették a bűnbocsánat legelső feltételét sem. Ha még nem éreztük azt az
igazi bűnbánatot, melyet még soha senki meg nem bánt, ha bűneinket még nem
vallottuk be a megtört szív alázatosságával, töredelmével, és nem fordultunk el
tőle borzalommal, akkor még sohasem törekedtünk komolyan bűneink bocsánatára.
Ha még sohasem kerestük
őszintén az Istennel való megbékélést, nem is találhattuk azt meg. Ha mind ez
ideig nem nyertünk bűnbocsánatot, annak egyedüli okát abban kell keresnünk,
hogy nem voltunk hajlandók szívünket megalázni és alkalmazkodni az Isten
Igéjében foglalt feltételekhez. A Szentírás útbaigazít és felvilágosít
bennünket e tekintetben. Bűneink megvallása akár nyilvánosan, akár pedig
titokban sohase történjen kényszerből, hanem önkéntes és őszinte legyen; ám
semmi esetre sem könnyelmű és gondatlan módon. Sohase kényszerítsük
bűnvallomásra azt, aki még nincs tudatában a bűn rettenetes horderejének és
lényegének. Ha a bűnvallomás szívünk bensejéből fakad, úgy megtalálja az utat
Isten kegyelmi trónjához. A zsoltáríró a következőképp fejezi ezt ki:
"Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt
lelkeket" (Zsolt 34:19).
Az
őszinte bűnvallomásnak mindig sajátos jellege van, és személyes bűnöket ismer
be. Ezek lehetnek oly természetűek, hogy egyedül Istennek kell bevallani, vagy
pedig olyanok, hogy általuk embertársainknak ártottunk, és ezért tőlük kell
kérnünk bocsánatot. Avagy nyilvános természetűek, s akkor nyilvánosan is be
kell azokat ismernünk. De minden beismerés határozott és tárgyilagos legyen, és
azokra vonatkozzék, melyeket elkövettünk.
Bűnvallomást,
őszinte bűnbánat és javulás nélkül Isten nem fogad el. Egész életünknek át kell
alakulnia, és mindazt, ami Istent sérti, el kell hagynunk. Ez lesz az eredménye
a bűneink felett érzett őszinte bánatunknak.
Ha
a bűn kiöli az erkölcsi érzéket, az illető nem képes többé jellemének
fogyatkozásait felismerni; nem látja be vétkeinek rettenetes horderejét. Ha nem
enged a Szentlélek befolyásának, úgy sok tekintetben elvakult bűneivel szemben.
Beismerései nem őszinték, nem komolyak. Minden bűnét mentegetni igyekszik,
mindig bizonyos fennforgó, kényszerítő körülményekre hivatkozik, ha dorgálás
éri.
Az
igazi bűnbánat rávezeti az embert, hogy bűneit magára vegye, és hogy minden
csalás és képmutatás nélkül beismerje. A szegény vámoshoz hasonlóan, ki szemeit
nem merte az égre felemelni, az igazi bűnbánó így kiált fel: "Isten, légy
irgalmas nékem bűnösnek!" (Lk 18:13). Mindazok, akik így ismerik be
bűneiket, bocsánatot nyernek és megigazulnak, mert Krisztus kiontott vérének
érdemével fog értünk könyörögni.
A
megtérésnek és megalázkodásnak azon őszinte példái, melyek Isten Igéjében
foglaltatnak, olyan bűnvalló lelkületet nyilatkoztatnak ki előttünk, amelyben
nincs mentegetődzés vagy önigazultság."
Ellen Gould White: Jézushoz vezető út (Bűnvallomás - részletek)
