A puszta föld kivirul
„Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!”
„Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket. Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak. A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!”
(Ézsaiás könyve 43. fejezet 19-21. vers)
Néhány éve az Örökkévaló segítségével alkalmam volt elmenni a Júdeai sivatagba, arra a vidékre, abba a pusztába, melyről Ézsaiás próféta beszél. Ez a puszta egy kietlen és élhetetlen kősivatag. Néhány beduin családon kívül senki nem él ott. Viszont több olyan kibucban, faluban jártam, melyek húsz, huszonöt éve nőttek ki a semmiből. Emberi erővel és tudással, pálmafákkal és virágokkal teli oázisokat varázsoltak ide. A puszta többé nem puszta. Vagy mégis az?
Az ember azt a helyet nevezi pusztának, ahol nem marad meg semmi, ahol nem látja az élet lehetőségét. Mivel mindent betelepítünk, befüvesítünk, mindent átalakítunk, ahogy nekünk tetszik, igazán puszta hely a földön egyre kevesebb van. Mégis a népesség növekedésével egyenes arányban nő az elsivatagosodott terület mértéke.
Az emberi szív válik pusztává. Egyre többünk élete válik kopárrá és kietlenné, sakálok tanyájává. Egyedül vagyunk a nagyváros forgatagában, egyedül a tömbházak sűrű rengetegében és sokszor egyedül egymás ölelésében. A magányhoz nem kell lakatlan sziget.
Tóth Árpád szavai ma hatványozottan visszhangoznak.
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,Mint egymástól itt a földi szivek!A Sziriusz van tőlem távolabbVagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
(Tóth Árpád: Lélektől lélekig)
És az Isten is olyan távoli, olyan megfoghatatlan. Néha úgy érzed talán te is, mintha nem figyelne, mintha elfelejtett volna. Barangolsz az élet homoksivatagában és nincs, aki szomjadat oltaná, nincs aki megmutatná merre találsz egy oázist, egy kutat.
De az Örökkévaló nem ilyen. Ott ballag veled. Azt mondja a próféta: Isten újat cselekszik, de nem a távoli jövőben. Most készít valami újat benned és bennem. Vizet fakaszt a életünk pusztájában. Életet teremt, vagy legalábbis az élet lehetőségét. Táplálni kívánja naponta a lelkedet.
Vedd észre Őt! Ne vánszorogj tovább egyedül! Ne elégedj meg egy csepp vízzel, ha az egész óceán a tied lehet. Az Ige óceánja, melyben e reggeli szavak csupán parányi cseppek.
Az ember azt a helyet nevezi pusztának, ahol nem marad meg semmi, ahol nem látja az élet lehetőségét. Mivel mindent betelepítünk, befüvesítünk, mindent átalakítunk, ahogy nekünk tetszik, igazán puszta hely a földön egyre kevesebb van. Mégis a népesség növekedésével egyenes arányban nő az elsivatagosodott terület mértéke.
Az emberi szív válik pusztává. Egyre többünk élete válik kopárrá és kietlenné, sakálok tanyájává. Egyedül vagyunk a nagyváros forgatagában, egyedül a tömbházak sűrű rengetegében és sokszor egyedül egymás ölelésében. A magányhoz nem kell lakatlan sziget.
Tóth Árpád szavai ma hatványozottan visszhangoznak.
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,Mint egymástól itt a földi szivek!A Sziriusz van tőlem távolabbVagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
(Tóth Árpád: Lélektől lélekig)
És az Isten is olyan távoli, olyan megfoghatatlan. Néha úgy érzed talán te is, mintha nem figyelne, mintha elfelejtett volna. Barangolsz az élet homoksivatagában és nincs, aki szomjadat oltaná, nincs aki megmutatná merre találsz egy oázist, egy kutat.
De az Örökkévaló nem ilyen. Ott ballag veled. Azt mondja a próféta: Isten újat cselekszik, de nem a távoli jövőben. Most készít valami újat benned és bennem. Vizet fakaszt a életünk pusztájában. Életet teremt, vagy legalábbis az élet lehetőségét. Táplálni kívánja naponta a lelkedet.
Vedd észre Őt! Ne vánszorogj tovább egyedül! Ne elégedj meg egy csepp vízzel, ha az egész óceán a tied lehet. Az Ige óceánja, melyben e reggeli szavak csupán parányi cseppek.
Jöjj vissza a Szentírás forrásához a mai nap minden órájában és meglátod sosem voltál és sohasem vagy egyedül.
