Az Úr segít
Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti.
Zsoltár 34:19
Előfordul, hogy az ember nem is tudja, mitévő legyen egy-egy helyzetben. Balra vagy jobbra forduljak? Még nehezebb a döntés, ha két rossz közül kell választanunk. Valami ilyesmi fenyeget: „…mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg. „ (Ámósz 5:19)
Dávid sem lehetett könnyű helyzetben. Egyik oldalon Saul, aki eszét vesztve az életére tör, a másik oldalon az ellenség, a filiszteusok. Dávid a filiszteusok közé menekül, de hamar kiderül róla, hogy igazából ő Izrael királya – legalább is a filiszteusok szerint - , akiről azt énekelték odahaza: „Megölt Saul ezret, Dávid pedig tízezret!” Nos, az ének nem éppen jó PR ott, ahonnan hiányzott az a tízezer. Mit tehetett Dávid? Oroszlán elől futott, medve támadt reá, most pedig még egy kígyó is éppen harapni készült. Dávid bolondnak tettette magát. Nem tudom, hogyan dolgozta fel az eseményeket, miközben azon izgult, hogy meggyőző-e a viselkedése, illetve, hogy rajta marad-e a felvett nyálcsorgatás szokása. Mindenesetre a terv működött, és hamarosan szélnek eresztették a „bolond” Dávidot. Szabadulása után elemi erővel tör ki belőle nem éppen kellemes nyaralásának élménye a 34. Zsoltárban: „Kiáltott a nyomorult; az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította” (7).
Van ezekben a szavakban némi önirónia is…Mi járna a mi fejünkben egy ilyen élmény után? Dávid a jót látta meg a történtekben. Mi jó lehet egy ilyen helyzetben? Isten. „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők.” (9,10) Meglátni a jót mindenben annyit jelent, mint meglátni Istent: az Urat, aki segít. Minden megpróbáltatás között hinni a szabadító Istenben. Ez lehet, hogy a világban bolondság, de a hívő ember számára a legkézenfekvőbb megoldás.
És Isten is az ilyen embereket kedveli. Mert nem a szépeket, okosakat, „hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten…” (1Korintus 1:27)
Dávid sem lehetett könnyű helyzetben. Egyik oldalon Saul, aki eszét vesztve az életére tör, a másik oldalon az ellenség, a filiszteusok. Dávid a filiszteusok közé menekül, de hamar kiderül róla, hogy igazából ő Izrael királya – legalább is a filiszteusok szerint - , akiről azt énekelték odahaza: „Megölt Saul ezret, Dávid pedig tízezret!” Nos, az ének nem éppen jó PR ott, ahonnan hiányzott az a tízezer. Mit tehetett Dávid? Oroszlán elől futott, medve támadt reá, most pedig még egy kígyó is éppen harapni készült. Dávid bolondnak tettette magát. Nem tudom, hogyan dolgozta fel az eseményeket, miközben azon izgult, hogy meggyőző-e a viselkedése, illetve, hogy rajta marad-e a felvett nyálcsorgatás szokása. Mindenesetre a terv működött, és hamarosan szélnek eresztették a „bolond” Dávidot. Szabadulása után elemi erővel tör ki belőle nem éppen kellemes nyaralásának élménye a 34. Zsoltárban: „Kiáltott a nyomorult; az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította” (7).
Van ezekben a szavakban némi önirónia is…Mi járna a mi fejünkben egy ilyen élmény után? Dávid a jót látta meg a történtekben. Mi jó lehet egy ilyen helyzetben? Isten. „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az ÚR! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Féljétek az URat, ti szentjei, mert nem szűkölködnek az istenfélők.” (9,10) Meglátni a jót mindenben annyit jelent, mint meglátni Istent: az Urat, aki segít. Minden megpróbáltatás között hinni a szabadító Istenben. Ez lehet, hogy a világban bolondság, de a hívő ember számára a legkézenfekvőbb megoldás.
És Isten is az ilyen embereket kedveli. Mert nem a szépeket, okosakat, „hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten…” (1Korintus 1:27)
