Az erőszaktól való szabadulás
„Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem.”
(Zsoltárok könyve 51:16)
„Szex-botrány a királyi családban!” „Aljas gyilkosságot és házasságtörést követett el a nemzet elöljárója.” … ma talán csak erre emlékeznénk, ha Dávid király sztoriját említené valaki.
Hála Istennek a Biblia más stílusban, és más céllal íródott, mint napjaink botrány történetei. Szeretünk „csámcsogni” ismert emberek bukásain. Lám-lám ők is csak emberek, ők is sebezhetők, ők sem bűntelenek – (csakúgy mint mi).
A szörnyülködés és az esetleges káröröm mellett azonban van egy maradandó mellékhatás amit, csak később veszünk észre: a rossz példa hatása. Lehet, hogy most elítéljük, amit más tesz, de talán titokban valahol irigyeljük, hogy ő legalább bevállalta, vagy ami még rosszabb, mi is elkövetjük ugyanazt a hibát.
Van egy módja mégis annak, hogy a bűnről beszéljünk, anélkül, hogy fölösleges reklámot csinálnánk neki. Ezt a fajta nyíltságot, őszinteséget látjuk az 51. zsoltárban. A zsoltár nagy része egy szívszorító könyörgés a bűntől való szabadulásért. Dávid itt elismeri és elítéli tettét, őszintén szeretné kapcsolatát helyreállítani Istennel.
A helyreállítás viszont nem teljes azzal, hogy Dávid bűnbocsánatot nyer. A bűne nem magánügy, ezért gyógyítás is szélesebb körű kell, hogy legyen. Helyre kell hozni a rossz erkölcsi példa romboló hatását, tapasztalata óvó figyelmeztetés lehet mások számára. Ezért mondja a 14-15. versben: „Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.”
A bűnről akkor van értelme beszélni, ha a bűnbocsánatról is szólunk. Ha követünk is el hibákat, nincs meggyőzőbb bizonysága a kegyelemnek, mint egy őszinte bűnbánó bűnös, aki örömmel hirdeti Isten igazságát és szeretetét.
