Az elszalasztott alkalom
“Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg”
(Máté evangéliuma 25: 45).
A Prédikátor könyve hetedik fejezete ezzel az összegzéssel zárul: “arra jöttem rá, hogy Isten az embereket becsületeseknek teremtette, csakhogy ők mindenféle okoskodásokhoz folyamodtak” (29. vers). Az ember, már kora gyermekkorától kezdve kibúvókat keres azon feladatai alól, amelyekről ugyan tudja, hogy helyesek, de valamilyen oknál fogva nem fűlik hozzájuk a foga – vagy, mert nehézkesek, vagy, mert elvonják valamilyen kedvtelésétől, vagy egyszerűen, mert nem látja hasznukat. Ez különösen igaz akkor, amikor felebarátaink megsegítéséről van szó. Sokszor szeretnénk kibújni a második nagy parancsolat – a szeresd felebarátodat, mint saját magadat - teljesítése alól, ha mást nem hát azzal, hogy Isten egyszerű és egyértelmű parancsát bonyolulttá és bizonytalanná tesszük kérdésünkkel: „De ki a felebarátom?” (Lk. 10: 29). Majd indoklást, biztosítékot igénylünk, hogy a segítségünk nem lesz hiábavaló, hogy a másik azt meghálálja, viszonozza, ha nem is irántunk, de Istenünk felé. Pedig a felebarát szeretete nem igényel ilyen megfontolásokat. A képzelőerőnket nem okoskodásra kaptuk Istentől, hanem azért, hogy együtt tudjunk érezni olyan embertársainkkal is, akiknek az élethelyzete más, mint a miénk; akiknek a kínja, baja eltér a mi tapasztalatainktól; és nem utolsósorban azért, hogy minden embertársunkban meglássuk Krisztust. Mert minden alkalommal, amikor szemet hunyunk egy szükséglet felett, amikor elengedünk a fülünk mellett egy segélykiáltást, akkor Krisztust mellőzük. Nem okoskodásra van szükségünk, és nem is válaszokra az önmagunkat igazoló kérdéseinkre, hanem arra, hogy minden emberben meglássuk azt, akit Krisztus szeretett és önmagát adta érte. Ha tehát éhezőt vagy szomjúhozót látsz, vagy helyét kereső idegent, magára hagyatott beteget vagy foglyot... egyszóval, ha bárki embertársad meghúzza a vészharangot, „sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” Indítéknak meg legyen elég Krisztus szava: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt. 25: 40).
