Résnyire nyitva
Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.
Volt egyszer egy ember, aki minden reggel résnyire nyitva hagyta a kaput. Nem sokra, csak annyira, hogy abból még nem lehet baj. Először csak néhány levelet hordott be a szél. Később egy kóbor kutya is besurrant. Aztán idegenek is benéztek. Egy nap rájött, nem a kerítéssel van a baj, hanem azzal a réssel, amit nem vett komolyan.
Valahogy így működik a szívünk is. Ritkán egyetlen nagy döntéssel távolodunk el Istentől. Gyakrabban apró réseken át. Egy dédelgetett sértettségen, egy visszatérő félelmen, egy mentegetett haragon, egy vágyon keresztül, amely először csak gondolatnak tűnik, később mégis irányítani kezd.
Jakab ezért nemcsak engedelmességről beszél. Azt mondja, álljatok ellen az ördögnek. Nem elég Isten felé igent mondani, közben annak is nemet kell mondani, ami el akar szakítani tőle.
Ez az ellenállás nem hősködés, hanem józan lelki éberség. Annak felismerése, hogy nem kell minden gondolatot továbbvinnem, és nem kell minden érzésnek engedelmeskednem. A félelem néha óvatosságnak mutatja magát, a harag igazságérzetnek, a keserűség pedig önvédelemnek. A gonosz sokszor nem betöri az ajtót, csak kihasználja azt a rést, amit mi hagytunk nyitva.
Jakab sorrendje mégis reménységet ad. Először Istennek engedelmeskedjünk, vagyis menjünk közel Hozzá. Ne a rendezett, erős, vallásos arcunkkal, hanem őszintén, a gyenge pontjainkkal, sebeinkkel és félelmeinkkel együtt.
Ma az a legfontosabb kérdés, hogy minek adsz helyet a szívedben. Amit mentegetsz, az lassan teret nyer benned. Amit viszont Isten elé viszel, ott elkezdhet gyógyulni valami.
Legyen ez a mai reggeled imája:
Uram, mutasd meg, hol hagytam nyitva rést a szívemen.
Segíts felismerni, mit engedtem be, ami lassan távolít tőled.
Adj bátorságot nemet mondani arra, ami rombol bennem.Taníts közelebb menni hozzád, amikor gyenge vagyok.
Őrizz meg ma is a gonosztól, és töltsd be a szívemet jelenléteddel.
Ámen.
