Te vagy az apám
Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a
földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
Sosem volt ennyire megosztott az országunk, mint az elmúlt
években. A politika megmérgezte az egyszerű hétköznapok kapcsolódásait,
bekúszott nemcsak a spájzba, hanem egészen a nappaliba, sőt, eljutott az ünnepi
asztalokig.
Ebben a légkörben különösen hangsúlyosan szól ma reggel Isten
parancsa: „Tiszteld apádat és anyádat…”. A tízparancsolatban ez az első olyan
parancs, ami az emberi kapcsolatokra vonatkozik. Nem véletlen: a család a
társadalom legkisebb közössége. Innen indulunk, itt szocializálódunk, itt
tanuljuk meg, hogyan viszonyuljunk embertársainkhoz, és ezek a kezdeti
kapcsolataink kihatással lesznek az istenképünkre is.
Ahogy felnövünk, egyre jobban szembesülünk azzal, hogy
apánk-anyánk is emberből van, ők is tévednek, hibáznak, vannak rossz
tulajdonságaik is. Az életről pedig kialakítjuk a saját véleményünket, és megesik,
hogy ez nem mindenben követi az otthon látott mintát. Ez teljesen természetes. Isten
nem azt kéri, hogy engedelmeskedj vakon mindenben a szüleidnek, vagy érts egyet
velük mindenben. Sőt, azt sem, hogy ne húzz egészséges határokat velük
kapcsolatban, vagy hogy soha ne legyen közöttetek konfliktus. Arra kér, hogy
tiszteld őket.
Ez a tisztelet szeretetet, megbecsülést, figyelmet,
méltóságadást jelent. Nem gyermeki behódolást, hanem szívbeli hozzáállást. Azt,
hogy hogyan beszélsz velük, mennyire akarod megérteni őket, tudsz-e türelmes
lenni hozzájuk, és tudsz-e úgy vitázni velük, hogy közben megőrzöd a
méltóságukat.
Sőt, ez a tisztelet túllép a földi élet határain. Benne van
a feldolgozás, az emlékekkel való megküzdés és a rendezés, a megbékélés,
megbocsátás.
A „hosszú élet” ígérete nemcsak évekről szólhat, hanem arról
is, hogy az Istennel rendezett kapcsolatok életet hordoznak, míg a megvetés és
keserűség lassan felemészti az embert. Hát ne engedd, hogy felemésszen! Élj
tisztelettel!
