Isten vezetése

Az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.

Tehát félnem kell Istentől? Eddig úgy volt, hogy Ő a szeretet és a kegyelem Istene és most pedig azt írja a Biblia, hogy az Úrnak van félelme, vagyis félnem kellene tőle? De miért? Bántani akar? Meg fog büntetni? Nem. Nem erről szól ez a vers. Elmagyarázom…

Ez egy alapelv. Az alapelvek általában úgy működnek, hogy alap igazságokat fogalmaznak meg, olyan tényeket, amelyek már nem szorulnak bizonyításra vagy nem szükséges őket magyarázni, mert teljesen egyértelműek. Ebben az esetben pedig nem a félelem szón van a hangsúly, hanem az ismeret kezdetén.

Mi szükséges ahhoz, hogy valamiben sikert érjünk el? Többnyire az, hogy mindent, ami az adott témában fellelhető megtanulunk, felkutatunk, összefüggéseket keresünk és nem utolsó sorban alázattal végezzük ezt a munkát. Ha egy valamit megtanultam az egyetemi éveim alatt, akkor az az, hogy tudást szerezni csak alázattal lehet, hiszen ha úgy lendülünk neki, hogy mi mindent tudunk, akkor vajon mennyire válunk nyitottá a tudás elsajátításához?

Az „Úrnak félelme” tehát nem rettegős félelmet jelent. Nem büntetésről van szó vagy fenyítésről, ez inkább egy lelkület, amely (elnézést a kifejezésért) megengedi Istennek, hogy ellásson a szükséges bölcsességgel, tudással, éles látással. Nem félni kell tőle, hanem alázattal megnyílni előtte. Isten szeretné, hogy az életünk ne üres járat legyen, ne csak lógjunk a levegőbe és tudatlanul, céltalanul bolyongjunk a világban. Szeretné megmutatni, hogy mi mindenre lehetünk képesek, mennyi mindent érhetünk el a személyes és a közösségi életünkben egyaránt, ehhez viszont kell az alázat, amely megengedi Istennek, hogy a mi emberi mivoltunkat tanácsolja és segítse.

Kívánom, hogy tudj alázatos lenni és engedi Istennek, hogy megmutassam a te utadat.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy tánc az esőben

Ez nem az a nap!

Mint a villámlás