Érted! Érted?
“Everything I do I do it for you“ énekelte Bryan Adams 1998-ban az azonos című szerelmes dalában. Sokszor érezzük úgy, hogy vele együtt mi is elmondhatnánk: mindent, amit teszünk a másikért – vagy éppen másokért – tesszük. A házastársunk, gyermekeink, a főnökünk, néha vadidegenek is elsőbbséget élveznek saját magunkkal szemben, ami egy rövid ideig még akár jó érzésekkel is tölthet el bennünket, büszkék vagyunk önfeláldozásunkra, de aztán terhessé válik.
A mai alapigénkben Jézus éppen az utolsó páskavacsorát fogyasztja a tanítványai körében, amikor váratlanul feláll, felemeli az asztalon lévő kenyeret és miközben darabokra töri azt, így szól: “Ez az én testem”. Nem most beszél először arról, hogy meg kell halnia, de talán még soha nem volt ennyire szemléletes. Az összetört kenyér-test látványánál talán csak az utána következő bor-vér párhuzam sokkolóbb, mikor a pohárba töltve ezt mondja a Mester: “Ez az én vérem”.
Két fontos, de sokszor elnagyolt részletet érdemes kiemelni Jézus szavaiból:
Mind a kenyér megtöretése és a bor kiontatása is “tiérettetek” (tehát miértünk, mindannyiunkért) történik. Nem öncélú önfeláldozás, nem hírnév, mártíromkodás vagy politikai állásfoglalás fűtötte, hanem a végtelen szeretet, ami nagyobbra értékeli a mi bűnös, tökéletlen személyünket, mint önmaga tökéletes voltát.
A másik pedig az a felszólítás, miszerint a cselekedet utánzása “az én emlékezetemre” (Jézus Krisztus emlékére) történjen. Mert hiába emlékeztetjük magunkat, hogy nap, mint nap önfeláldozásban élünk, ha közben elfelejtjük Isten értünk gyakorolt önfeláldozását.
Az első századbeli keresztény gyülekezetekről tudjuk, hogy naponta együtt ebédeltek és “törték meg a kenyeret”. Ez nagyjából annyit tesz, hogy Jézus halálára emlékeztek minden egyes vekni kenyér felszeletelésekor. Te mire emlékezteted magad, mikor hasonlóan teszel?
