Isten képes rá!

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.

János evangéliuma a találkozások és a csodák evangéliuma. A részeket olvasva egy valami nagyon szembetűnő: Jézus valami olyat ad a vele találkozóknak, amit másoktól és máshol nem kapna meg.

A samaritánus asszony története egy útkeresés története. Egy olyan nő élethelyzetébe kapunk bepillantást, aki nem szívesen vállalta helyzetét. Jézus viselkedése csak tovább bonyolítja ezt az amúgy is fura helyzetet, hiszen szóba elegyedik a nővel a kútnál zsidó létére, hiszen az mindenki számára ismeretes volt, hogy a zsidók és a samaritánus nép nem ápolt jó kapcsolatot egymással. Ennek gyökerei nem csak faji, hanem vallási különbözőségekre voltak eredeztethetőek. Jézus azonban cseppet sem foglalkozott ezzel és beszélgetésbe elegyedett az asszonnyal.

A történet úgy szól, hogy Jézus vizet kér, de nincs korsója. Az asszonynak van korsója, de vajon adhat vizet egy zsidó férfinak?! Beszélgetésük során Jézus olyan dolgokra világít rá, amit Ő nem tudhatott, talán csak maga az asszony.  Jézus az élő vízre tereli a beszélgetést, amit nem tudott értelmezni az asszony. Nem tudta, hogy olyasvalakivel beszélget, aki meg tudja változtatni az életét.

Jézus ma is képes megváltoztatni életeket. A tiédet is. Legyen szó kirekesztettségről, csalódásról, kimerültségről, kilátástalanságról. Az az élő víz, amelyet Jézus az asszonynak ajánlott ma is működik és úgy hívják, hogy Jézus. Legyen ez az év valóban élő és engedd meg Istennek, hogy megváltoztassa az életedet.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Mint a villámlás

Hívd meg a lelkészed egy sörre!