A mindent látó lány
Van egy magyar népmese, amely egy királylányról szól, aki elől nem lehet elbújni. Hősünket bekapja egy nagy hal és lemegy a tenger fenekére. De a királylány ott is meglátja. Elmegy a világ végére, de ott is megtalálja. Végül úgy nyeri el a királylány kezét, hogy szinte a szeme elé bújik el a királylány kertjében egy rózsabokorba.
Ebben a zsoltárban Dávid Istenben lel menedékre, aki végtelen szeretetében, amely olyan, mint a „nagy tüzek lángja”, teljesen körülveszi, elrejti őt; így a „halál árnyékának völgyében sem kell félnünk.”
Valami olyan az lsten - akihez megyek -, mint a szemfedő, mely ránk borul, örökre.
De nem úgy, mint a lenti temető sárgálló rögje, hanem mint kezek - anyánké vagy apánké talán -, amik este magukhoz vontak a játék után. Térdükre vettek - és megöleltek, csak úgy - porosan.
Testvérek, az ember a bűnbeesés óta egy menekülő ember lett, aki csak elrejtettségben érzi jól, érzi biztonságban magát. Itt nem az a kérdés, hogy Isten elől el lehet-e bújni, hisz egy olyan ember, aki elrejtettségben él Isten által; nem akar elrejtőzni Isten elől.
„Mint az anyjától elválasztott gyermek olyan az én lelkem Isten nélkül…” mondja Dávid egy másik Zsoltárban (131).
Jézus azt mondja, hogy az Ő eljövetele előtt egy kettős világ lesz. A vezetők azt hajtogatják, hogy „béke biztonság…”, „az emberek mégis elhalnak a félelemtől…”. Kivéve azok, „akiket elrejt az Úr szent szárnya oltalmába…”.
Soós Róbert
