Ne magadban, az Úrban bízz!
John
Bunyan baptista prédikátor, A zarándok útja című művében kiválóan ábrázolja,
hogy milyen az, amikor a hívő ember figyelmen kívül hagyva az Isten
útmutatásait elindul a saját feje után, aztán azon csodálkozik, hogy a hőn
vágyott mennyei cél helyett miként kerül a ’csüggedés mocsarába’, a ’kétségbeesés
óriás’ fogságába, stb.
S
akár beismerjük, akár nem, az az önfejűség mindannyiunkban ott van, ami Betűrágóban
és Hízelgőben volt, akik Keresztény
figyelmeztetésére azt válaszolták: „A kapun való bemenetelt nagyon nagy
kerülőnek tartják honfitársaink mindannyian; ők a rövidebb utat szokták
választani, s a falon át másznak be: így tettünk mi is.” „Ezentúl pedig
mindenki csak magára ügyeljen, s ne osztogasson másnak tanácsot.”
Vagy,
ahogy manapság mondjuk: „Ez az én életem. Azt csinálok vele, amit akarok. Ha
probléma lesz, majd én megoldom. Ne szóljon bele senki!”
Bizony,
könnyűnek látszik mai Igénk felhívása ’Az Úrban bízz!’, Ne a magad értelmére
hagyatkozz!’, de ezt megélni nagyon nehéz.
Nehéz,
mert ez azzal a beismeréssel jár, hogy nem vagyok olyan tökéletes, amilyennek gondolom
magam, amilyennek mások előtt látszani akarok. Sőt, ha elfogadom Isten és mások
tanácsát, segítségét azzal kifejezem, hogy gyenge és képtelen vagyok egymagam
boldogulni ebben az életben.
Nem
is beszélve arról, hogy a bizalom, az útba igazítás elfogadása kiveszi a
kezemből az irányítást és ezáltal az életem már nem olyan lesz, mint amilyennek
én szeretném.
DE,
mégis gondolkodj el, mennyi eltévedésre, mennyi vargabetűre, mennyi sebesülésre
és összetörésre van még szükséged arra, hogy csak egyetlen út vezet Istenhez.
Jézus
azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!”
Hallgasd
Őt, hallgass rá!
