Az eső csodája

„Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki. Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá, Amelyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre. De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?”

Nem tudom te hogy vagy vele, de én kifejezetten örülök annak, hogy Isten nem fedi fel előttünk sem a természet, sem a testünk működésének titkait. Miért? Mert bűnös természetünknél fogva mi nem érnénk be a puszta ismerettel, hanem rögtön bele is piszkálnánk és irányítani akarnánk azt. De ki mondaná meg, hogy mikor essen, hogy mikor fújjon? Mennyi háború lenne ebből is…

Persze próbálkozások, főleg esőcsinálásra ősidők óta vannak. Varázsigék mormolása, esőtánc, rakéták által ezüst-jodid és más vegyületek légkörbe juttatása, vagy manapság Kínában, Dubaiban és más Közel-keleti országban a felhőzet elektromos töltésének drónok általi megváltoztatása. De mindez csak kísérletezés, mely nem mindig és nem mindenhol működik, pedig egyre nagyobb szükség lenne rá.

Az eső jelentőségét a Bibliában maga a héber nyelv is hangsúlyozza. Ugyanis az esőre több kifejezést is találunk. A leggyakoribb a ’gesem’, ami általában záporesőt jelent, de van még a ’mátár’, amely csendes eső, vagy vízpermet (1Móz.2:5), például a teremtéskor.

Illetve, többször előfordul a két konkrét időszakra vonatkozó kifejezés is: „… akkor megadom országotok esőjét ’mátár’ annak idején, a korai ’jore’, (azaz az őszi) esőt és a késői ’málkos’ (azaz a tavaszi) esőt, és betakarítod gabonádat…” (5Móz.11:14)
Az eső képe, az eső csodája Isten tanítására is utal. Ahogy az égből hulló vízcseppek élővé és termővé teszik a földet, úgy „Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!” (5Móz. 32:2). Isten szava így öntözi meg szikkadt szívünket.

S ahogy most tavasszal, az aratás előtt kérjük a késői esőt „mely aranyat ér”, úgy még jobban imádkozzunk a Lélek késői esőjéért:

Örökkévaló Istenünk, köszönjük, hogy Te, aki Jézus által belénk plántáltad a szeretet magvát, nemcsak szárba szökkented, hanem gyümölcsözővé is teszed azt bennünk. Adj esőt!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Isten terve

A meghallgatott ima