Biztonságban

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki őket az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”

János evangéliuma 10:27-30

Ahogy készültem megírni a ma reggeli áhítatot, elkezdtem azon gondolkodni, hol éreztem magam utoljára úgy igazán biztonságban? A gondolataim azonban nagyon hamar inkább negatív irányba indultak meg, és eszembe jutott, ahogy az elmúlt nyáron ültünk a férjemmel egy libegőn, ami a megmászni kívánt hegyen vitt fel minket egy darabon. És nem tudom azt írni, hogy bár féltem, de mivel ott volt mellettem a férjem, a jelenléte teljes biztonságot nyújtott nekem. Nem. Rettegtem. Borzalmas volt, ahogy egyre feljebb és feljebb emelkedett az a lélekvesztő, és teljesen mindegy volt, hogy kopár vagy épp fákkal borított rész felett siklunk, mindig az volt a rosszabb, ami épp alattunk láttam. Csak akkor éreztem magam biztonságban, miután leszálltunk, szilárd talajon állhattam két lábbal, és nagy ívben elhagytuk a felvonót.

Nem kell libegőn utaznunk (ide helyettesítsd be nyugodtan a te félelemkeltő helyedet, Kedves Olvasó!), hogy félelmet, szorongást érezzünk, a szürke hétköznapok is képesek meghozni ezt számunkra.

Épp ezért a ma reggeli igén keresztül Isten szeretne átölelni, és biztosítani minket a jelenlétéről. Látja, hogy félünk, szorongunk, és megérti, ez egy teljesen természetes emberi reakció mindarra, ami minket ért. Tudja, miken megyünk át, mert velünk van akkor is, ha a pillanatnyi érzéseink eltakarják őt előlünk. Velünk van, mert az életével fizetett azért, hogy kapcsolatban lehessünk egymással. Velünk van, mert győzött a sötétség felett, ezért senki sem ragadhat ki minket az Ő kezéből!

Sem az elmúlt hetek megpróbáltatásai, sem az előttünk állók kérdőjelei. Sem jólét, sem szegénység, sem boldog napok, sem lelket rázó traumák. Sem lelki magasság, sem lelki mélység. Sem járvány, sem egészség. Semmi nem állhat Krisztus és közénk, semmi nem szakíthat el minket Tőle, az Ő szeretetétől, a mi mennyei Atyánktól.

Félsz? Semmi gond. Az ő kezében biztonságban vagy, és ezt a biztonságot nem befolyásolják az érzéseid. Senki nem vehet el tőle, ő az, aki vigyáz rád!

Hát indulj neki ezzel a csomaggal az előtted álló hétnek, és ne felejtsd el, Isten kezében vagy! A legjobb helyen.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve