Világosság a sötétségben
Amikor kisgyermek voltam, hétvégéken és szünidőben gyakran
aludtunk a mamámnál. Egy kis faluban lakott, az egyik szélső utca utolsó
házában. A közvilágítás gyengébb volt akkoriban. Ha sötétben mentünk a járdán,
nagyon kellett figyelni, hogy hova lépünk. Ennek ellenére, amikor lefekvésre
került a sor, mindig leengedték a redőnyöket is, koppanásig, úgy, hogy a
lyukacsok se látsszanak. Bent a szobában koromsötét volt. Elég érdekes játék
volt kitalálni, ha vécére kellett menni éjszaka.
Amikor felébredtem a sötétben, azt sem tudtam, hogy hol
vagyok. Aztán óvatosan letettem a lábam a földre, megkerestem a papucsomat,
belebújtam, és a lábamat a földön csúsztatva, a kezemmel magam előtt
tapogatózva próbáltam megkeresni az ajtót. Elindultam, egy ütés a combomon:
hopp, ez az asztal sarka volt; menjünk tovább. A kezemmel beleütöttem valamibe:
ez a fotel támlája. Aztán a fejem koppant: ez a szekrény. Amikor nagy sokára
megtaláltam az ajtót, akkor már csak a kilincset kellett kitapogatni. Amikor ez
megvolt, az akadálypálya első szintjét teljesítettem. Ezt követte a nappali, a
kiselőtér, és annak végén ott volt a mosdó. Ha volt hasonló élményetek,
tudjátok, hogy ez így elmondva vicces, de kisgyerekként átélni kicsit sem volt
az. Azért elárulom, hogy általában időben odaértem. Általában...
Az élet sokkal összetettebb és nehezebb „játék”, mint az
éjszakai mosdókeresés a sötétben. S ha nincs „világítás”, könnyen beleütközünk
az elénk kerülő akadályokba: rossz döntéseket hozunk, eltévedünk, beleveszünk
jelentéktelen dolgokba, és közben az élet nagy kérdései feladatai és lehetőségei mellett
úgy elmegyünk, hogy észre sem vesszük azokat. Közben sikeresen összetörhetjük a
magunk és mások lelkét, életét. És még az is lehet, hogy nem érünk el a célig,
ahova Isten el akar vezetni minket. Ezért sokkal fontosabb, mint ahogy azt
gyakran gondoljuk, hogy az Istentől kapott világosságot kövessük. Ez a
világosság az ő szavából, a Bibliából árad ránk, és meg tudja világítani a
következő lépést az úton, amin haladni szeretnénk.
Ahogy a zsoltáríró fogalmaz: „Lábam előtt mécses a te igéd,
ösvényem világossága.”
Éljünk vele, használjuk magunk és mások áldására!
