A kegyelem Istene
Az egyik legnehezebb kérdés, amivel keresztényként szembe kell néznünk, a saját üdvösségünk kérdése.
Ki az, akinek ne jutott volna eszébe élete folyamán, hogy mi lenne, ha abban a pillanatban visszajönne Jézus, és döntés születne az örök életét illetően? Ki az, aki ne aggódott volna élete során amiatt, hogy készen van-e, vajon elég jó, elég hívő, elég törvénykövető-e, hogy Isten elfogadja őt? És a kérdés még fájdalmasabb, amikor a szeretteink személyével kapcsolatban merül fel. Vajon a férjem, feleségem, szüleim, gyermekeim, barátaim, akik lehet, hogy nem is hívők, üdvözülnek-e? Biztos vagyok benne, hogy nem csak én gondolkoztam már el ilyeneken.
Mi a helyzet a szomszéddal, aki más nap jár templomba, mint én helyesnek gondolnám? Mi a helyzet azzal az üzletemberrel, aki mások kárán kerül feljebb a ranglétrán? Mi a helyzet olyan emberekkel, akik a szememben egyértelműen kárhozatot érdemelnének?
Jézustól egyszer megkérdezte egy ilyen kérdéseken gondolkodó ember, hogy „Uram, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Lehet, hogy aggodalmában tette fel a kérdést, és a fejében a barátai jártak: "Uram, ugye nem vagyunk olyan kevesen?" De az is lehet, hogy úgy gondolta, hogy ő már jó helyen van, az elithez, a VIP-hez tartozva akarta bebiztosítani a belső kör tisztaságát: "Uram, ugye nem vagyunk olyan sokan?" Jézus válasza viszont visszarántja a valóságba: "És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek." (Olvasd el a történetet: Lukács evangéliuma 13:22-30) Hogy ez mit jelent? Semmit. Persze nagyon is jelent valamit, de nem válasz a kérdésre. Nem tudjuk, hogy kevesen leszünk-e. Egy dolgot viszont tudunk:
Isten "megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését[,] nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad." Lehetőleg mindenkinek. Neked és nekem is. A szeretteidnek is. Az ellenségeidnek is. Mert ő a kegyelem, és nem a kárhozat Istene.
