Pakolj, költözünk!
A lelkészi élet velejárója a költözés – legalábbis abban az egyházban, ahol én szolgálok. Öt, vagy szerencsésebb esetben nyolc-tíz évente új körzetben kezdjük a szolgálatunkat, új városokban, új emberek között, és ami családként talán a legmegterhelőbb, egy új hellyel, amit onnantól otthonnak hívunk. És ez a vándorélet nem mindig egyszerű. Mi van, ha a szolgálati lakás kicsi? Mi van, ha a város, ahova költözni kell, nem tetszik, vagy messzire kerülünk mindenkitől, aki fontos a számunkra?
A legutóbbi költözésünk ennek pont az ellenkezője volt. Egy nem túl nagy, de annál barátságosabb lakásba költöztünk a családdal, ami az új városunk élhető körzetében található, közel mindenhez. Van itt óvoda, orvosi rendelő, bolt – mi kell ennél több? Már jó előre megnéztük magunknak a helyet, és alig vártuk, hogy mikor költözhetünk. Kiválasztottuk az óvodát, megterveztük a bútorokat, a berendezést. Már két éve ez az otthonunk, és eszünk ágában sincs költözni innen.
Vagyis, azért van egy hely, ahova még innen is nagyon szívesen továbbállnánk. Erről a helyről ír mennyei látomása alapján János apostol a Jelenések könyve záró fejezeteiben. Ez a hely nagyobb, mint bármelyik város, amiben valaha jártál, és mégsem zsúfolt. A világon minden nemzet megtalálható benne, mégsem ellenségesek egymással. A polgármester maga Isten, és ezért sem szegénység, sem kátyús utak nincsenek. Sokszor ott rontjuk el a róla való gondolkodást, hogy próbáljuk kihámozni, pontosan milyen is lesz ez az új otthonunk (lesz-e éjszaka, tél, vagy más, eddig megszokott dolog). De kár ilyeneken rágódni! Egyszerűen tökéletes ez a város.
És ezt a várost szánja neked is Isten.
Pakold a cuccod, zárd le jól a dobozokat, mert költözünk!
