Fürjek és manna
Mózes második könyve, a Kivonulás könyve az Egyiptomból kivonuló Izrael történetét írja le. Ez, és az utána következő három könyv, melyek szintén a kivonulással foglalkoznak, tele vannak olyan csodálatos eseményekkel, melyek közül sokat elképzelni is nehéz lenne. Az egyiptomi tíz csapás, a kő, melyből víz fakad Mózes szavára, a felhő— és tűzoszlopban megjelenő Isten, és rengeteg másik csoda mind mélyen az emlékébe éghettek azoknak az izraelitáknak, akik a néppel együtt vándoroltak a pusztában. Legalább is így gondolhatnánk ötezer év távlatából.
A 105. zsoltár ezeknek a csodálatos eseményeknek állít emléket, a mai alapigénk pedig, a 40. vers kimondottan Mózes 2. könyvének 16. fejezetére utal. Itt olvashatjuk azt a történetet, amikor a pusztában vándorló nép fellázadt Mózes, Áron és Isten ellen, és inkább visszavágyott Egyiptomba, ahol olyan jó dolguk volt, hiszen jókat ehettek minden nap. A pusztában nincs semmi. Mi volt Isten válasza? Reggelente mannát, “mennyei kenyeret”, este pedig fürjeket küldött, hogy valamivel teljesebb lehessen az étrendjük.
És újra egy csodát éltek át, amitől újra megerősödött a hitük… legalább is egy rövid időre.
Gondolkozzunk el rajta, hogy mi is a hiba a történetben!
1. Izrael népe fellázad Mózes és Áron ellen, mert úgy érzik, ebben az új helyzetben sokkal rosszabb dolguk van, mint Egyiptomban, a “húsos fazekak” mellett volt. Ha azonban visszalapozunk Mózes történetének kezdetéhez, nem azt látjuk, hogy olyan könnyű lett volna az életük. A fáraó naphosszat, igazságtalanul dolgoztatta őket, sőt, egy alkalommal még a fiúgyermekeiket is meg akarták ölni. Valójában nem jobb volt az előző helyzet, csak inkább megszokott. Ilyenek vagyunk sokszor mi is. Jobb a megszokott rossz, mint ha tenni kellene a változásért.
2. Isten megelégeli a zúgolódást, és javít a helyzeten. Persze lehetett volna ezt másként is, például kérni tőle. Ha csak egy fejezettel korábbra lapozunk, azt láthatjuk, hogy a népnek nem volt vize. Mi történt? Isten megoldotta, a keserű víz megédesedett. Előtte keltek át a Vörös-tengeren. Előtte láthatták a tíz csapást, és tapasztalták meg, hogy a fáraó megváltoztatta a hozzáállását, elengedte őket… Látjuk a mintát? Valójában csak kérni kell, és Isten megadja, amire szükségünk van. Felesleges zúgolódni.
3. Mi történik a következő fejezet elején? Sajnos semmi jó. Az újra víz híján lévő nép már-már megkövezi a vezetőt, aki segített a felszabadításukban, mert nincs mit inniuk. Mit csinál Isten? Újra csodálatos módon ad nekik vizet. Sajnos nem tanul a nép, ugyanúgy, ahogyan mi is sokszor elfelejtjük, hogy mi mindent köszönhetünk Istennek.
A 105. Zsoltár tehát ezt szeretné elkerülni: arra hívja fel a figyelmünket, hogy emlékezzünk:
1. Isten néha a nehéz változásokon, csodák segítségével vezet keresztül, hogy valami jobbhoz érjünk, mint ahol előtte voltunk.
2. A zúgolódás helyett csak kérni kell tőle, hiszen ő meghallgat bennünket.
3. Amikor újra nehéz az élet, a változás félelmetes, emlékezzünk: Isten legutóbb is segített nekünk.
Mert a mi életünk is tele van olyan esetekkel, amikor fürjeket és mannát kaptunk Istentől.
