Őszinte ima 2.

"Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged."

Máté 6:5‭-‬6

Isten! Mégis, hogyan kell jól imádkozni? Csak akkor hallod, amit mondok, ha a szobámban vagyok, és magamra zártam az ajtót? Szentebb az ima, ha térdelek? Nem elég, ha csak ülök? Vagy ha fekszem?

Én nem tudok olyan szép körmondatokban imádkozni, mint Pál apostol vagy mások. Nem baj, ha csak egyszerű szavakat használok? És mi van, ha értelmes szavakkal sem tudom igazán megfogalmazni, amit szeretnék mondani? Így is érted, amit ki akarok fejezni? Mi van, ha egy hang sem jön ki a torkomon? Hallod, amit tátogok? Rendet tudsz rakni zajos gondolataimban, és ki tudod szűrni azt, ami neked szól?

És mi van akkor, ha az utcán imádkozom? Mi van, ha mindenki hallja? Baj, ha büszke vagyok arra, hogy jóban vagyunk? Nem neheztelsz érte?

Különben is, milyen jutalom jár azért, ha veled beszélgetek? Nem mintha szükségem lenne rá, vagy elismerésért tenném. Egyszerűen csak őszinte szeretnék lenni hozzád, mert tudom, hogy te nem nézel hülyének, nem nevetsz ki, nem botránkozol meg, és nem hidegülsz el tőlem, bármit is mondok.

És talán ez már önmagában jutalom.