Bocsánat
Mesterképzésen az egyik bibliodráma órán József történetére
esett a választás, és mi dönthettük el, mely epizódokba lépünk bele, és éljük
át együtt. Természetesen nem maradhattak ki a tinédzser József álmai, amikor
megosztja azokat testvéreivel, valamint az ominózus találkozás, amikor addig
fajulnak a dolgok, hogy Jákób fiai eladják fivérüket rabszolgának.
Júda szerepét kértem, és fantasztikusan jól össze tudtunk
dolgozni a csoporttársakkal, akarom mondani, a testvéreimmel. Adtuk egymás alá
a lovat, hergeltük magunkat és a másikat József ellen. Rúben próbálkozott
minket jobb belátásra téríteni, de szavai egyik fülünkön be, a másikon már ki
is szálltak. Nem kellett megerőltetnünk magunkat, az események magukkal
ragadtak minket, és József már az izmaelita kereskedők karavánjában rótta az
utat Egyiptom felé.
De aztán jött számunkra a fekete leves, embertelen tettünk terhe
egyre lejjebb nyomta vállunkat, és hipp-hopp, az egyiptomi börtönben vádoltuk
magunkat és egymást, hogy ez az egész, az éhség, a hirtelen jött rabság bizony
mind azért van. Mert eladtuk őt.
Szó szerint éheztem a megbocsátásra. Ki akartam mondani,
hogy az én hibám volt, hogy mennyire bánom, de abban a hitben éltem, hogy már
nincs kinek.
Aztán felfedte magát előttünk, alig mertünk hinni a
szemünknek. Nem vádolt, nem fenyegetőzött, nem állt bosszút. Megbocsátott,
mielőtt mi felocsúdhattunk volna, kegyelme elvette a súlyos terhet, és szó
szerint éreztem, hogy lekerült a vállamról. Éreztem a semmit, hogy nincs többé
az éveken át rejtegetett bűntudat. Éreztem a bocsánatát, ami soha addig nem tapasztalt
szabadságot adott.
Nem kell tovább hordoznod a terhet, Kedves Olvasó! Légy
bátor, vállald a tetteidet, és mondd ki: bocsáss meg! Istennél már kész a
kegyelem, és bízz Benne, Ő dolgozik annak az embernek a szívében is, akit
megbántottál, hogy rendezni tudd vele a múltat, és végre szabadon léphessetek
tovább.
