A te feladatod!

„Akiknek Isten tudtul akarta adni, hogy milyen gazdag e titok dicsősége a pogány népek között. Ez a titok az, hogy Krisztus közöttetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek.”

Pál a többi apostolhoz és tanítványhoz hasonlóan személyes feladatot kapott Jézus Krisztustól. A fő tevékenységük, hogy bemutassák Istent Jeruzsálemben, Samáriában, Júdeában és ha ez nem elég nagy, akkor egészen a föld végső határáig (ApCsel1,8). Nagy és nemes feladat ez! Hiszem azt, hogy az Úr mindannyiunk szívét a lehető legmélyebben ismeri és csak olyan feladatot bíz ránk, amely valóban hozzánk igazított és amelyben kiteljesedik tehetségünk, a tenni akarás szenvedélye és amely boldoggá tesz.

Pál apostol egyike azon bibliai személyeknek, akik fáradhatatlanul tettek az Úrért. Nem sajnálva időt, energiát, anyagai javakat és sokszor a testi épségüket vagy épp az életüket sem. Ennek a nagy elhívástudatnak és tenni akarásnak a legnagyobb motivációja és ereje az volt, hogy Pál ismerte az Urat. Tapasztalta közelségét, nagyságát és hatalmát, ahogy a gyengédségét, a szeretetét és a megbocsátását is. Az emberek akkoriban úgy tartották, hogy Isten a jeruzsálemi templomban van, ha odamennek, akkor ott találkozhatnak Vele. A fenti szakasz ezt az elképzelést hivatott cáfolni, hiszen Pál feladatai közül az egyik az volt, hogy megmutassa az embereknek azt, hogy Isten közöttük van! Nincs egy helyhez, falakhoz vagy városhoz kötve. Nem szabhatja meg neki emberi akarat, hogy hol tartózkodjon, hiszen Ő mindenhol képes ott lenni. Pál testhez állónak érezte ezt a feladatot. Fáradhatatlanul ment előre, szenvedéseit, nehézségeit és akadályait pedig úgy fogta fel, hogy azok elősegítik Isten közelebb vitelét az emberekhez.

Te is kaptál egy személyre szabott feladatot az Úrtól! Bárhol legyél, azzal amid van, úgy, ahogy vagy te is egy feladatot teljesítesz, amit nevezhetünk küldetésnek. Isten kiválasztott és általad nagy dolgokat tesz. Ismerd fel a feladatod és soha ne hátrálj meg!

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

A meghallgatott ima

Isten terve