Halál – vagy örök élet?
A zsold a katonák fizetése. A munkájukért kapják „cserébe”. Megdolgoznak érte. Ha erre gondolt Pál apostol, amikor a fenti gondolatokat papírra vetette, akkor mit jelent ez a mi esetünkben? A bűn fizetsége a halál. „Megdolgozunk” érte, cserébe kapjuk azért, amit teszünk. Ez eddig rendben. De kitől? Mert a zsoldot a katonák a parancsnokuktól kapják. A mi „parancsnokunk” Isten. Ő lenne az, aki halállal „jutalmazza” azt, hogy nem tudunk olyanok lenni, amilyenek szeretnénk, és nem tudunk úgy viselkedni, ahogy szeretnénk?
Sokan – tévesen – így tekintenek Istenre, pedig ez
ellentmondásban van azzal, hogy ő azért küldte el a Fiát erre a földre, hogy „aki
hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.
A halál nem büntetés Istentől, hanem a bűn természetes következménye,
hiszen Istennek nem kell tennie semmit azért, hogy az ő útmutatásaitól való eltérés,
a törvény áthágása – a bűn – szenvedést és halált okozzon. Ha köveket
kezdünk dobálni a fejünk fölé, akkor a gravitáció természetes következményeként
előbb-utóbb valamelyik fejbe fog találni. És minél több, és minél nagyobb kő
talál fejbe, annál hamarabb belehalunk. Így működik a bűn. Ha játszadozunk
vele, halállal jutalmaz. A halál tehát nem Istentől van, ahogy a bűn sem.
Sőt, éppen az ellenkezője a helyzet! A bűn következményeinek
elhárításához van szükség „Isten kegyelmi ajándékára”. A dobálózás miatt természetes
módon mindannyiunknak meg kellene halnunk, de Krisztus magára veszi a
következményt, és helyette olyan valamit ad, amit nem érdemlünk meg: az örök
életet. Ezt ajánlja fel mindenkinek, aki Urának fogadja el őt.
Az a valaki, akinek az eljövetelére emlékezünk az adventi időszakban,
nem egy aranyos kisbaba, a „Jézuska”, hanem a bűn és halál felett győztes Úr,
aki nekem és neked örök életet akar adni! Aki elfogadja tőle ezt az ajándékot,
annak az élete lassan elkezd változni (néha egészen gyorsan), és egyre kevesebbet
dobálózik azokkal a kövekkel.
Te mit választasz: a köveket, vagy az ajándékot? A halált,
vagy az örök életet?
