A megrepedt nádszál boldogsága
Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az Úr nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság.
Eszembe jutnak azok az emberek, akik igazán boldogok. Tele van velük a világ: a vakságából meggyógyított fiatalember, aki gyerekkora óta gyűjti az alamizsnát a templom lépcsőjénél. "Eredj el és többé ne vétkezz!" Vagy a nő, akit rajtakaptak egy inkompatibilis férfivel, de megkövezés helyett szabad utat kapott. "Eredj el és többé ne vétkezz!" Eszembe jut a lebénult férfi, akit a barátai hordágyon cipelnek az utolsó szalmaszálba kapaszkodva. "Megbocsáttattak a bűneid!" Vagy az asszony, aki sem erkölcsileg, sem vallásában nem passzol a fennálló ideológiai hatalomhoz, és mégis friss vizet — eddig ismeretlen ízűt és erejűt — kap bőségesen. "Élő víz forrása fakad benned."
Nem az az igazán boldog, erőnek erejéből megtisztul minden bűnétől. Nem is tudom, létezett-e valaha ilyen ember, de ha megkérdezed, azt mondom, hogy biztosan nem. Az a boldog ember, aki találkozott már az Istennel — az egyetleneggyel, az igazival, azzal, akiről azt mondja a próféta:
"Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akit kedvel a lelkem! Lelkemet adom neki, és igaz ítéletet hirdet a népeknek. Nem szít viszályt, és nem kiáltoz, senki sem hallja hangját az utcákon. Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek." (Máté evangéliuma 12:18–21)
Ez az Isten a Földön járt és megmutatta, milyen boldogság, hogy ő egyszemélyben megbocsátotta hűtlenségemet, eltörölte minden vétkemet, és aki nem rója fel nekem a bűneimet, eltörli az álnokságot a szívemből.
Adventkor ezt az Istent várjuk — úgy, mint először és vissza. Ez a várakozás az igazi boldogság alapja. Érzed már?
