A legerősebb menedék!


„Ki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen. Az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!”

Zsoltárok könyve 91.fejezet 1-2.vers

Eszembe jut egy történet még gyermekkoromból. Erdélyben vagyok a nagyszüleimnél, piac nap van, vásárolni kell. Eléggé félős gyermek voltam, leginkább attól féltem, hogy elrabolnak vagy eltévedek és többet nem találom meg a szeretteimet. Ez a nap is így indult. Tudtam, hogy otthon egyedül nem maradhatok, így hát én is útnak indultam velük.  Nagypapám feltett a bicikli hátsóülésére és csak annyi volt a dolgom, hogy kapaszkodjak. Elég sokat kellett mennünk a piacig és nem mindig volt zökkenő mentes az út. Csepp kezeimmel kapaszkodtam nagypapámba amennyire csak tudtam. Tisztán emlékszem rá, hogy a vásárlás végeztével néhány perc erejéig egyedül hagytak a piac bejáratánál. Természetesen én láttam őket és ők is engem, de odébb kellett menniük, nekem pedig vigyáznom kellett a vásárolt holmikra és bár azért hagytak magamra, hogy valaki figyeljen a csomagokra, az én szemem mégis végig rajtuk volt. Haza indultunk, megvolt minden csomag, én sem tűntem el és hazafelé is nagypapám mögött ültem, kapaszkodva mindkét kezemmel és szorosan hozzásimulva ültem végig a helyenként igencsak döcögős utat. Nem féltem. Illetve féltem, ameddig egyedül voltam, de mivel végig láttam a nagyszüleimet és tudtam, hogy ők is figyelnek, úgy éreztem nem eshet bajom.

Valahogy így vagyok az Úrral is. Időnként félek. Nem azért, mert nem bízok Benne vagy mert azt gondolnám, hogy magamra hagy és nem figyel rám. Azért félek néha, mert a külvilág félelmetesnek mutatkozik. Mi nem látjuk úgy Istent, ahogy én láttam a nagyszüleimet, de tudom, hogy láthatatlan módon mindig ott van, még közelebb is, mint azt gondolnánk. Így bátorít az Igén keresztül: „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt.28:20)

Számomra nem is kérdés, hogy biztonságban vagyok! Az Úr árnyéka mindig velünk van. Olyan Ő, akár egy erőd, amelyben elbújhatunk, egy vár, amelynek falait nem képes az ellenség áttörni. Bízz Benne és Ő bebizonyítja, hogy erősebb a félelmeidnél, a kétségeidnél és minden másnál, ami elbátortalanít.

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás