A dicsőség energiatakarékos


“Akire romlás vár, annak fölfuvalkodik a szíve, de akire dicsőség, az alázatos.”

A jogban van egy olyan kifejezés, hogy az ártatlanság vélelme. Ez annyit jelent, hogy addig a pontig, amíg egy szerv meg nem állapítja egy adott személy bűnösségét, ártatlannak kell tekinteni. Ha valakiről nem bizonyítják, hogy lopott, nem titulálható tolvajnak. Azt hiszem ez az elv jól jönne a hétköznapi életben is. Általában úgy ítélkezünk, hogy a másikról nem sok mindent tudunk, de főleg nem tudunk bizonyítani semmit.

Mivel vélemények hadával kell megküzdenünk, mind a minket megítélőkkel szemben, mind saját előítéleteinkkel szemben, amiket mások felé állítunk fel, többnyire vitákba és védekezésekbe botlunk. Amikor valakinek vaj van a füle mögött, terel, vagy tiltakozik.

Kisfiam amikor meglöki a húgát, elrohan és vagy azt kiabálja, hogy éhes, vagy azt, hogy álmos, és így tovább. Leplezi a rosszaságot valami olyannal, amire tudja, hogy jó szülőként nem mondunk nemet, remélve, hogy elnézzük amit tett. Persze általában nem jön be neki. Amikor a kislányom hisztizik, és úgy tesz, mintha a bátyja meglökte volna, akkor nyugodtan ül mellette tovább, hiszen nem tett rosszat, miért meneküljön?!

Amikor helytelen dolgot teszel, leplezni akarod. Mindent megteszel, hogy ne vegyék észre, vagy ha észreveszik, ne rád terelődjön a gyanú. Nagyon sok energia megy el, és sok kapcsolat megy tönkre miatta. Válaszd az egyszerűbbet!

Kövessd Jézust, és dicsőség vár. Hidd el, sokkal kevesebb energiád megy rá!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet