Bátorság, Testvérem!
„Erősítsétek azokat, akik lecsüggesztik a kezüket, akiknek térde roskadozik! Mondjátok azoknak, akik feladták a reményt: „Bátorság, ne féljetek! Nézzétek, Istenetek már jön, és bosszút áll! Ellenségeinek megfizet, jön, és megszabadít titeket!”
Ézsaiás könyve 35:3-4 (Egyszerű fordítás)
Theresienstadt (a mai csehországi Terezín) úgynevezett
elkülönítő tábor volt a második világháború idején. Gyakorlatilag egy köztes
állomás, ahova főként cseh területekről, de a környező országokból is
deportáltak zsidókat, és innen idővel továbbvitték (vagy erőltetett menetben
hajtották) őket főként Auschwitzba. A település propaganda feladatokat is
ellátott, a külvilág felé úgy hirdették, mint a Hitler által zsidók számára
ajándékozott várost, még a Vöröskereszt nemzetközi küldöttségét is sikerült
megvezetniük azzal, hogy a látogatás napjára álruhába öltöztették a helyet.
De valójában embertelen körülmények között éltek az idehurcoltak.
Éheztek, kényszermunkát végeztettek velük, borzalmas higiéniai körülmények között
éltek, az egykor 7000 lelket számláló városba volt, hogy 58.000 főt zsúfoltak
össze. Mindezek következtében megközelítőleg 33.500 ember halt meg a
munkatáborban. A remény azonban itt sem adta fel.
Rudolf Freudenfeld 1943. júniusában került a gettóba, és
becsempészte magával a Brundibár gyermekopera zongoraátiratát. A művet Hans
Krása szerezte, szövegkönyvét Adolf Hoffmeister írta. Az operát Krása és Freudenfeld
még Prágában egy zsidó árvaház fiúkórusának kezdte el betanítani. Az ősbemutatón
azonban Krása nem lehetett ott, mert Theresienstadtba deportálták, ahova később
Freudenfeld és az árvaház lakói, dolgozói is kerültek.
Itt Krása ismét dolgozott a gyermekoperán, hangszereket csempésztek
a gettóba, és 1943. szeptember 23-án megtartották az első előadást, amit még több
mint 50 követett közel egy év leforgása alatt. A halál árnyékának völgyében profi
zenészek kísérték ütött-kopott, házilag feljavított hangszereken a gyerekek
előadását, amint azok arról énekeltek, hogy a szabadság, barátság, az igazság
végül győzelmet arat a zsarnokság felett. A remény élt a borzalmak közepette,
mert voltak, akik életben tartották, és a nem több mint negyvenperces gyermekopera
alatt fényt gyújtottak az emberek szívében. 1944. szeptemberét követően
megkezdődött a művészek koncentrációstáborokba történő deportálása, ahonnan sem
Hans Krása sem Rudolf Freudenfeld nem térhetett már haza. De történetük ma is
reményt és bátorságot önthet szívünkbe.
Mert hiába élünk a 21. század Európájában, a szelek van,
hogy hasonlóan fújnak. Mert megint arról beszélnek, hogy valakik kevésbé
emberek, hogy vannak, akik mások, fajokról szónokolnak, pedig az emberi faj egy
és oszthatatlan.
Isten az embert az Ő képmására teremtette, ezért egyikünk
sem több vagy kevesebb, mint a másik. Krisztus mindannyiunkért meghalt a
kereszten, Isten szeretete és elfogadása minden ember felé árad, legyen bármilyen
nem, kor, rassz vagy szexuális orientáció képviselője.
A remény még mindig él, mert nem a zsarnokságé, hanem Istené
az utolsó szó, Övé a győzelem. Erről szól a mai igénk is, hát meríts belőle erőt,
bátorságot, Kedves Olvasó!
Állj talpra, és bátoríts másokat is! Isten nem hagyott
magunkra minket, Ő kezében tartja az eseményeket. Az ember sokszor rosszul, katasztrofálisan
rosszul dönt, de Isten nem hagyta magára világunkat. Ő elhozza országát, és
ítéletet hirdet majd. A Jó győz, és megszűnik a bűn, minden rossz, fájdalom,
halál, gyűlölet. Ezért hát ne add fel, mindig van remény! Légy bátor, és
képviseld a győztes Istent ebben a világban!
(Theresienstadtról és a Brundibár operáról az alábbi linkeken
tudsz még olvasni:
https://mazsihisz.hu/hirek-a-zsido-vilagbol/hirek-lapszemle/terezin-a-hitler-ajandekozta-varos
https://hu.wikipedia.org/wiki/Theresienstadti_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor
https://holocaustmusic.ort.org/places/theresienstadt/brundibar/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Brundib%C3%A1r
