A szabadulás útja


„Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” 

Hogyan szabadíthat meg az igazság? Jézus azt mondta, hogy maradjunk meg az ő beszédeiben és meg fogjuk ismerni az igazságot, az igazság pedig fel fog szabadítani minket (János 8.31-32). Az igazság szó, amit az evangélium használ, a valóságra utal. Olyan tényre, ami megalapozott és hiteles. Hogyan szabadít fel tehát a valóság megismerése? Gondoljuk át, néhány példán keresztül!

Nézzük a félelmet! A félelem megbénít, görcsössé tesz, leköti az energiáinkat. Mi az, ami a félelmeinkkel kapcsolatban felszabadításként hat ránk, ha igazán megértjük?

Jézus azt mondta: „Nekem adatott minden hatalom égen és földön.” (Máté 28.18) Az szólít fel bennünket arra, hogy ne féljünk, sőt ne is nyugtalankodjunk (János 14.1), aki minden hatalom birtokosa. Ha valahogy ez az igazság be tud szivárogni a gondolatainkba, érzéseinkbe, akkor már feltehetjük a kérdést: van még okunk a nyugtalanságra, vagy félelemre? Jézus azt kéri, hogy bízzunk meg őbenne, s tegyük kezébe mindazt, ami félelmet kelt bennünk.

Nézzünk egy másik példát, a bűntudat kérdését. A bűntudat – hasonlóan a félelemhez – elapasztja az életerőnket, fájdalommal és reménytelenséggel kötöz meg. Mi az a valóság, amit a bűn és a bűntudat kapcsán mond Isten szava? Jézus a bűnösökért jött el a világra (l. Máté 9.13), hogy bűneinket magára vegye és nekünk életünk legyen (l. János 3.16, János 10.10.) Azt kéri, hogy bízzunk benne, mint helyettes áldozatunkban, aki magára vette a bűneinket. Neki joga és hatalma van megbocsátani a bűnöket (l. Máté 9.6), és senkit nem utasít el, aki hozzá megy (l. János 6.37).

A magány és kiszolgáltatottság érzését gyógyítja, ha komolyan vesszük, hogy Jézus mindig velünk van a Lelke által, és közbenjárónk, aki megtart minket. Célt és motivációt ad az életünknek, amikor megértjük, hogy előre elkészített jó cselekedeteket, amelyekben járhatunk (Efézus 2.10).

Érdemes szemügyre venni a problémáinkat és átgondolni, milyen tanítást, ígéretet találunk azzal kapcsolatban Isten szavában.

Minél több oldalról vizsgáljuk meg Isten szavát, annál inkább kirajzolódik, hogy Isten Jézus Krisztusban ad megoldást számunkra. Őbenne, őáltala válaszol a szükségleteinkre. Ha összekapcsoljuk mai igénket Jézus egy másik kijelentésével: „Én vagyok az út, az igazság, és az élet” (János 14.6), akkor így is megfogalmazhatjuk a gondolatot: Minél jobban megismertek engem – mondja nekünk Jézus –, aki az igazság, és maga az élet vagyok, annál inkább tapasztalni fogjátok, hogy megszabadítalak titeket.

Kívánom, hogy életed minél több területén ismerd fel Isten szavát, a jelenlevő, utánad vágyakozó, élő Jézust, hogy egyre teljesebben élhesd át azt a szabadságot, amellyel megajándékozott minket!

Legyen áldott a napod!





Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy ismerős ismerőse

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás