Hála
Hogy vagy a hálával? Inkább hálás vagy inkább elégedetlen ember vagy? Örülni tudsz a félig teli pohárnak is, vagy számodra az már szinte teljesen üres? Az évek során rájöttem arra, hogy a leginkább akkor tehetek szert hálás szívre, ha egyszerűen hálát adok mindazért, amit már áldásként felfedeztem.
December 31-én este összegyűltünk egy évzáró, évkezdő áhítatra. Ezen az alkalmon egy házaspár az alábbi írást olvasta fel nekünk. Engem nagyon elgondolkodtatott és megérintett, ezért elkértem tőlük. Remélem, segíteni fog neked is újabb hálára okot adó áldásokat felfedezni az életedben. Kívánom, hogy minden napodat – bármennyi gonddal kell is megküzdened – átjárja a hála, dicséret és reménység Isten szeretetéért és gondviseléséért!
„Olyan természetes dolog, hogy Isten velünk jót tegyen és betöltse az életünket erővel, kegyelemmel, örömmel, vagy ha bajban vagyunk, szabadítással. Gyakran természetesnek veszünk dolgokat, pedig, ha igazán az Úrra tekintünk, akkor semmi sem természetes.
Nem természetes az sem, hogy most itt vagyunk, nem természetes az sem, hogy este lefekszünk és reggel felkelünk. Nem természetes, hogy látunk és hallunk, semmi sem természetes, minden csak kegyelem.
Ha ma erőtől telve ébredtél, és fájdalom nélkül keltél fel az ágyból, akkor Isten áldása volt veled.
Ha soha nem ismerted meg a börtön magányát, a háború veszélyeit és az éhezést, áldottabb vagy 500 millió embernél a földön.
Ha úgy tudsz elmenni a gyülekezetbe, templomba, hogy hited miatt nem üldöznek, kiváltságosabb vagy 3 millió keresztény embernél.
Ha alapvető szükségleteid biztosítva vannak, gazdagabb vagy az emberiség 75 %-nál.
Ha van egy kis megtakarított összeged, ahhoz a 10 %-hoz tartozol, akinek gazdaságuk gyarapodik.
Ha látod szüleidet együtt megöregedni, a kivételesek közé tartozol.
Ha mosolyt hordozol az arcodon és hálás vagy mindenért, kivételes vagy, mert bár az emberek többsége meg tudná tenni, nem teszi ezt meg.
Ha meg tudod szorítani valakinek a kezét, át tudod ölelni, vagy csupán vállát megveregetni, örülj, mert sohasem leszel egyedül.
Ha tudsz olvasni, áldottabb vagy annál a 2 milliárd embernél, aki nem tud olvasni.
Gondolkozz el áldott helyzeteden, és szívedben köszönj meg mindent Istennek. Megtanultam, hogy hálát adni nem csak a jó dolgok után, vagy nem csak valamilyen eseményt követően, és nem csak egy évben egyszer kell. Hálás szívvel kell élni és tanulni mindazokból az eseményekből, amit meg kell élnünk, akár örömként, akár bánatként.
Hálás vagyok a férjemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti és nem valaki mással.
Hálás vagyok az adókért, amelyet ki kell hogy fizessenek, mert ez azt jelenti, hogy van munkahelyem és jövedelmem.
Hálás vagyok a takarításért a tegnapi vendégek után, mert ez azt jelenti, hogy barátainkkal töltöttünk egy kellemes délutánt.
Hálás vagyok, hogy nyírhatom a füvet, levihetem a szemetet, javíthatom a csapokat, mert azt jelenti, van házam, otthonom.
Hálás vagyok a ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert ez azt jelenti, van ennivalónk.
Hálás vagyok a parkolóhelyért, ami a parkoló legmesszebb pontján van, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.
Hálás vagyok az árnyékomért mert kint lehetek a napfényben.
Hálás vagyok a magas gázszámláért, mert ez azt jelenti, hogy fűtött lakásom van és nem fáztam.
Hálás vagyok, amikor azt hallom, hogy valaki hamisan énekel a mögöttem lévő sorban, mert azt jelenti, hallok.
Hálás vagyok az unokáimért, akik estére teljesen kiborítanak, mert ez azt jelenti, van családom és egészségesek.
Hálás vagyok a mosni és vasalni valóért, mert van ruhám és van mit felvenni.
Hálás vagyok a fáradtságért, izomlázért, mert azt jelenti, tudtam keményen dolgozni.
Hálás vagyok, amikor reggel meghallom az óra csörgését, mert ez azt jelenti, Isten megőrzött, élek.
Az életben minden történésből lehet és kell is tanulni, igaz, nem mindig értjük meg azonnal az eseményeket, de mindennek értelme és haszna van. Maradjunk és legyünk mindenkor, mindenért hálásak Istennekh.”
Legyen áldott a napod!