GPS


„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt.”

Jakab levele 1:5-6

Több mint tíz évvel ezelőtt Budapesten tanultam vezetni, ennek ellenére (vagy pont ezért?) nagyon nem szerettem a fővárosban volán mögé ülni. Sok sáv, rengeteg gépjármű, villamossínek, busz, troli, irgalmatlan dugók… Persze egy vidéki megyeszékhelyen is megvalósul mindennek nagy része, és mindenhol vannak ideges vezetők meg előzékenyek, olyanok, akik fittyet hánynak a közlekedési szabályokra, akiknek a járművében nincsen irányjelző, és olyanok is, akik nyugodtan, megfontoltan vezetnek, és nem fekszenek rögtön a dudára, mikor másodszorra fulladsz le a zöldlámpánál.

És hiába az évek alatt megszerzett rutin, amikor nemrégiben visszaköltöztünk a főváros közelébe a „nem szeretek Pesten vezetni” (bocsánat a budaiaktól) érzés cseppet sem csökkent. Ami segített, ami meghozta az áttörést, az egy közösségi navigációs alkalmazás volt, ami nemes egyszerűséggel mutatja nekem az utat; ha szükség van rá, menet közben újratervez, elirányít a „kertek alá”, hogy kikerüljük a dugót. Tehát valamit jóval jobban tud, mint én. Tájékozódni. Nem mondom, van, hogy megpróbálok okosabb lenni nála, de az esetek többségében nem járok ilyenkor jól. Viszont megnyugtató érzés, hogy van, aki átlátja helyettem az éppen aktuális káoszt, amikor én erre képtelen vagyok (pl. december 23-án késődélután a Podmaniczky úton araszolva).

Isten ma még ennél is megbízhatóbb, tökéletesebb segítséget szeretne nyújtani neked. Nemcsupán egy mankót, amire támaszkodhatsz, amikor már egyedül nagyon nem megy, amikor kifogytál az összes, általad kitalált megoldási lehetőségből, hanem az Ő állandó, mindennapos jelenlétét. Az Ő bölcsességét, amit örömest megad neked, csak kérned kell, és elfogadnod. Társ lesz a mindennapokban, vezet, amikor nem látsz kiutat, és nem hagy magadra akkor sem, ha épp a Vörös-tenger habjai készülnek összezáródni feletted.

Az új év első napjaiban arra hív, ne vágj neki egyedül mindannak, ami rád vár! Bízz Benne, kérj Tőle hittel! Válaszd Őt társadnak, fogadd el a feléd nyújtott bölcsességet, és éld meg Vele 2022 minden pillanatát!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia