Te néztél már ma tükörbe?


„Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.”

Jakab apostol levele 1.rész 22.vers

A hetekben láttam egy filmet. A film egyik központi szereplője egy tükör volt. Mindannyian ismerjük a filmek világát, sok benne az elképzelt és kitalált rész, ahogy ebben a filmben is, azonban ez a jelenet elgondolkodtatott. A jelenetben ez a tükör nem egy egyszerű tükör volt. Képes volt megmutatni annak az embernek a legmélyebb vágyait, törekvéseit, emlékeit vagy épp rossz tulajdonságait, aki előtte áll. Tulajdonképpen kendőzetlen maradt a tükör előtt. A kitaláció második része az, hogy ez az ember betudott lépni ebbe a tükörbe és szembesült saját magával. Megismerte önmaga rossz oldalát és minden vágyával találkozott, minden emlékét újra élhette. Nyilván ez a valóságban nem így működik, de az, hogy a tükör megmutatja, hogy milyenek vagyunk, létező igazság.

Ha kicsit tovább olvassuk ezt a részt, akkor az apostol is említi a tükröt. Azt írja, hogy „Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.” (23.) Az Igét a tükörhöz hasonlítja. Olyan Isten beszéde, vagyis az Ige, mint egy tükör, amelyben megláthatjuk saját magunkat. Vannak emberek, akik olvassák, nézik az Igét, de lényegileg nem változtat rajtuk semmit és ugyanúgy tovább mennek, elfelejtik, hogy mit láttak és élik az életüket (24.). A másik csoport az, aki beletekint az Ige tükrébe és felismeri, hogy annak figyelése, majd megtartása szabadságot eredményez (25.) Szabadságot azoktól a láncoktól, kínoktól, elvárásoktól, amelyeket a világ aggat ránk. Ha valaki figyelmesen néz bele ebbe a tükörbe, akkor megláthatja nem csak a hibáit, a hiányosságait, hanem azt, hogy kivé válhat, ha Isten mellett marad és megteszi azokat a változásokat, amelyekről az Igében olvasott.

Óriási ajándék ez az emberiségnek! Isten lehetővé tette, hogy a bűnös hajlamaink ellenére is megismerjük azt, hogy hogyan tudnánk már itt a földön élő világossággá válni mások számára. Lehetőséget biztosított arra, hogy megváltoztassuk az életünk és ne csak szóban, hanem tettekben is kimutassuk, hogy Hozzá tartozunk. Mindez csak rajtunk áll, hogy élünk ezzel az ajándékkal, vagy megmaradunk abban a helyzetben, amiben épp vagyunk.

Áldott napot!  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet