Közelebb van hozzánk az üdvösség!


„Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.”

Pál levele a rómaiakhoz 13.fejezet 11.vers

 

Az interneten az üdvösség a következőképpen van definiálva: megszabadulás, megmenekülés. Üdvözülni annyit jelent, mint kimentve lenni egy olyan veszélyből, ahol az ember élete forog kockán. Az üdvösség tehát ennek megfelelően győzelmet, életet jelent.

Egészen érdekesnek találtam ezt a meghatározást. Pál apostol azt mondja, hogy fel kell ébrednünk, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Mit jelent hívőnek lenni? Vajon mikortól számít valaki hívőnek?

Egyes források szerint hívőnek az a személy számít, aki egy állítást igaznak tekint, vagyis egy gondolat, elv helyességében bízik. Vallási értelemben egy vallás tanítását, a természetfeletti erők, lények létezését igaznak gondolja és azok szerint él. Tehát a kettőt összevágva úgy fogalmazhatjuk meg, hogy hívő az, aki egy vallási (bibliai) tanítást igaznak tekint, elfogadja Isten létezését és igyekszik az Ő tanításai szerint élni.

Amikor elkezdtünk megismerkedni Istennel és foglalkozni az Ő tanításaival és aszerint kezdtük el élni az életünk, akkor a szó egy kezdetleges értelmében hívőkké váltunk. Az idő előrehaladtával, ahogy a tapasztalataink nőttek az Úrral egyre jobban megbizonyosodtunk afelől, hogy Ő van és életünk fontos az Ő számára, így még hűségesebben foglalkoztunk akaratával, még több időt töltöttünk Vele és még többet gondolkodtunk Róla. Így váltunk hívő emberekké! Pál azt írja, hogy most sokkal közelebb van hozzánk az üdvösség. Miért? A tudásunk, az Istenről való gondolkodásunk már kiterjedtebb. Rátudunk hagyatkozni Istenre akkor, amikor az életünk völgybe jutott. Elhisszük, hogy Ő bármire képes és feltud emelni minket a hegy legtetejére. Azzal, hogy elhisszük az Ő hatalmát, közelebb kerülünk az üdvösséghez, amely nem akkor fog eljönni, amikor Ő megjelenik dicsőségesen az ég felhőiben, ahogy János apostol látomásában olvashatjuk, hogy „láttam a megnyílt eget: íme egy fehér ló, és aki rajta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol (…), ruhájára ez a név van írva: királyoknak Királya és uraknak Ura.(Jel. 19:11-16) Jézus Krisztus már most előkészíti számunkra az üdvösséget. Azzal a tudattal, hogy Ő meghalt értünk a Golgota keresztfáján meghozta a végső döntést győzelmünkkel kapcsolatban. Már akkor megmenekültünk a haláltól, megszabadultunk a kínoktól és kijutottunk egy olyan veszélyből, amely az életünkbe is kerülhetne. Jézus győzött! Mi pedig vele együtt győzhetünk! Ő megadta nekünk az üdvösséget. „Jól vigyázzatok tehát, hogy hogyan éltek: ne esztelenül, hanem bölcsen.” (Ef.5:15)

Áldott napot!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia