A hű szolga jutalma


"Boldogok azok a szolgák, akiket ébren talál az uruk, amikor megérkezik. Bizony mondom nektek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik."


Várakozás és várakozás között is van különbség. Máshogy várunk például vendégeket és máshogy a busz érkezését. Máshogy a Mikulást és máshogy a reggel 8-ra meghirdetett vizsgát. Egyik esetben takarítunk és sütünk-főzünk, másikban tétlenül üldögélünk, esetleg olvasunk, vagy a telefonunkat nyomogatjuk a buszmegállóban. A Mikulásra alva várunk, a vizsgára pedig egész éjjel készülünk — ha saját tapasztalataimból általánosíthatok egy kicsit. De még azonos helyzetben — egy kórházi váróteremben — is máshogy várakozik az, aki egy komoly vizsgálat eredményére, és máshogy az, aki az érkező gyermeke nemének hírére vár. 

Máshogy várjuk a "világ végét" is. Van, aki szerint a Föld már csak néhány évtizedig képes élhető bolygóként fennmaradni, más szerint ez az egész csak kitaláció. Míg az első mindent megtesz, hogy ameddig csak lehet, megőrizze a Föld jelenlegi állapotát, addig a másik nem törődik azzal, hogy az autója mennyi káros anyagot bocsát ki, vagy hogy mennyi műanyagot használ feleslegesen. Van, aki félve tekint a Biblia által elénk vetített jövőbe — háborúkra, éhínségre, természeti katasztrófákra — más pedig, noha szintén tart ugyanezektől az eseményektől, mégis várja a jövőt, hiszen tudja, a végén a Mestere tér vissza, és minden szenvedés és rossz elmúlik. 

Nem tudom, te melyik csoportba tartozol — félve, vagy örömmel várod, ami a világunk időszámításából hátravan még. Egy dolgot viszont biztosan tudok: Isten aktív várakozást vár tőlünk. Ha tanulhatunk valamit a tíz szűz példázatából (Máté evangéliuma 25:1-12) akkor az az, hogy mindig készen kell lennünk arra a pillanatra, amikor a vőlegény (Jézus Krisztus) megérkezik. Ha pedig valamit megtanulhatunk a mai Reggeli Dicséret igéjéből, az az, hogy ez a készenlét nem csupán egy várakozási állapotot, hanem aktív, másokért való életet jelent. 

 Ha pedig megtanulunk jól várni, biztosan elnyerjük a jutalmunkat.