Isten velünk van!



„Mi azonban megmaradtunk Istenünk, az Úr mellett, nem hagytuk el őt. A papok az Úr szolgálatában állnak, Áron és fiai és a léviták is munkában vannak.”


A jelenlegi világhelyzet általánosságban 3 csoportra osztja az embereket: vannak, akik közel kerülnek Istenhez, vannak, akik végletekig eltávolodnak és vannak olyanok is, akik tudomást sem vesznek az Ő létezéséről. A nehéz, kritikus szituációk, helyzetek, események gyakran felszínre hozzák azt a kérdést, hogy hol van Isten ilyenkor?

Két király, Abijjá és Jeroboám csatájába nyerünk bepillantást, amikor a fenti verset a történetben olvassuk. Egy kritikus helyzet áll elő, amikor Abijjá mögött csak négyszázezer katona sorakozik föl, míg Jeroboám mögött csaknem nyolcszázezer válogatott katona jelenik meg a csatasorban. Elnézve a számokat, bátran kijelenthetjük, hogy ki az, aki nyerésre áll. Abijjá, mielőtt elindulna a csata felszólal és figyelemre kéri az ellenséges csapatot. Emlékezteti Jeroboámot, hogy Izrael kihez tartozik, majd egy érdekes megjegyzést is tesz: „valóban azt gondoljátok, hogy ellene mehettek Istennek és az ő királyságának csak azért, mert sokan vagytok és mert veletek vannak azok az aranyborjúk/bálványok, amelyeket Jeroboám készítetett istenek gyanánt?” (13:8) Nyitva hagyva ezt a kérdést tovább folytatja: „elűztétek az Úr papjait, szolgáit és helyette olyanokat fogadtatok be, akik máshonnan valók és egy bikával vagy hét kossal már részeseivé is váltak a ti népeteknek és közben idegen bálványokat imádtok, akik nem is istenek” (13:9) Abijjá jogosan háborodik fel és hozza nyilvánosságra azokat a rossz döntéseket, amelyek a másik csapatot erőteljesen gyengítik. Ugyanakkor ezen kívül teljesen bizonyos valamiben, mégpedig abban, hogy ő és a mögötte álló nép Isten mellett maradt! Egy másik fordítás szerint „mi mellettünk van pedig az Úr, a mi Istenünk. Mennyire érdekes. Két részről is meglehet vizsgálni ezt a helyzetet. Abijjá azt mondja, hogy ők megmaradtak Isten mellett és nem hagyták el őt, a másik szövegben azzal kezdi, hogy mellettük van az Úr, akit nem hagytak el. Mindkettő helyes, de szeretném arra kihelyezni a hangsúlyt, hogy Isten sem hagyta el őket és ők sem hagyták el az Urat.

Lehet, hogy a jelenlegi helyzeted sok kérdőjelet vet fel, sok kérdést teszel fel magadnak és Istennek is. Egy valamit viszont sose felejts el: Isten soha nem hagy el! Lesznek az életedben nehéz helyzetek, kockázatos döntések és kérdőjeles helyzetek, de ha kiállsz Isten mellett, nem cseréled le egy másik istenre, tanácsadóra, akkor biztos lehetsz a győzelemben! Ő kiáll melletted, soha nem hagy el és nem marad el mellőled. A győzelem az Ő kezében van és ha hittel indulsz el életed egyik csatjába, akkor Ő megadja az erőt hozzá, hogy sikerrel vidd végig.

400.000 <-> 800.000
Abijjá <-> Jeroboám
Isten <-> bálványok
Abijjá győzött!
Te is lehetsz győztes! Istennel.

Áldott napot kívánok!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet