Isten parancsolata és a világosság
A fény egy nagyon érdekes dolog. Akármilyen sötét is van, a legkisebb fény is segíthet rajta. Ha vak sötét van, egy kis mécses elég egy szoba bevilágításához, legalábbis nem fogunk orra esni a bútorokban. Pont ezért bármikor amikor a Bibliában fényről van szó, az pozitív dolog. Fény, mint útjelző, mint Isten szentsége, és még sorolhatnánk, de ebben az esetben mint tanítást olvassuk. Nem véletlen ez a hármas, amit Salamon elénk állít. Nem véletlen, hogy nem csak a fényről beszél, hanem egy összetett képet mutat. Nézzük meg részletesen!
“Lámpás a parancs”
Miért lámpás a parancs? Miért így írja le? A lámpás Salamon korában egy egyszerű tál volt, kis csőrrel, ahova a kanócot tették. A tálba öntöttek olajat, és egész éjjel égett a tűz, hogy lássanak az emberek. Nem volt nagy fénye, de arra pont elég volt, hogy látni lehessen. Lehet hogy nem volt egy különleges tárgy, de akkor is fontos szerepe volt a korban. A lámpás adta a fényt, ami segített, hogy kikerüljék az akadályokat. Salamon ezért választja a példájához.
A parancs, Isten intelme, a parancsa nem tiltás. Nem azért van, hogy megfosszon jó dolgoktól. Nem az a lényeg, hogy kevesebb legyél, hanem hogy több. Az, hogy ne bukj el ott, ahol vakon összetörnéd magad. Találj utat olyan akadályok között is, amik között a sötétben képtelen lennél. Ha nem lenne parancs, nem lennél képes megállni akkor, amikor nincs támpont, ami szerint élhetnél.
“Világosság a tanítás”
Ugyanannak tűnik, nem? Egyszerűen úgy néz ki, mintha ismételné magát Salamon, mégsem hiszem, hogy így van. Szerintem ez mást jelent. A parancs maga a mécses, ami fényt ad. Egy eszköz, amit használva valamihez juthatsz. Amivel el tudsz kerülni dolgokat, amikor sötét van, de ez itt más. A világosság nem egyelő a lámpással, és a tanítás a paranccsal. A világosság az, ami miatt látsz. Nem ami segít látni, hanem maga ami miatt látod a dolgokat. ha sötét van, akkor szükséged van a lámpásra, de ha nappal van, a fényben nincs rá szükség. Ez hatalmas különbség.
A parancsok eszközök, hogy a kilátástalan helyzetben is tudj hova nyúlni, de ha éppen stabilan állsz, akkor mi alapján élsz? Ha éppen nincs krízis, nincs olyan küzdelem (vagy legalábbis nem érzed), akkor mi alapján döntesz? Ha ilyen előfordul néha az életben, akkor minden szép, de csak egy féle képen lehet ilyen, ha fényben jársz. Ha tudod, hogy mi merre hány méter. Erre való a tanítás. Isten üzen a parancsolatokon keresztül, de nem az a cél, hogy a parancsolatokat kövesd, hanem az, hogy megértsd a miértjét, így felfogd a tanítást. Akkor világossá válik Isten célja is.
“A figyelmeztetés az út”
Mindannyiunknak van egy életútja. Kinek egyszerűbb (legalábbis annak tűnik), kinek nehezebb. Ahhoz, hogy egy úton járjak, és ne essek el, fényre van szükségem. Nélküle nehéz. Nappal a nap, de éjjel a lámpás adhat fényt. Innentől kezdve egyszerűnek kéne lennie, de valamiért nem így van. Úgy képzeljük, hogy az élet útja egy kacskaringós tökéletesre aszfaltozott út, amin csak jókor, jó fele kell fordulni, pedig ez nem ilyen egyszerű. Az élet útja inkább hasonlít egy hegyi ösvényhez. Olyanhoz, amit benőtt a fű, rönkök torlaszolnak el, és akadályokkal van tele. Ember legyen a talpán, aki akár verő fényes napsütésben karcolás nélkül végigmegy rajta.
Az élet útja a figyelmeztetés, mert elesel. Mert lesz olyan, amikor azt mondod, hogy elég, belerúgsz egy rönkbe, és fel akarod adni, de nem teszed, hanem fájós lábbal, horzsolt térddel, véres könyökkel, de akkor is tovább mész, és megtanulod, hogy a rönkökkel vigyázni kell. Nem kellemes, de tanultál valamit. Isten célja nem az, hogy fájjon. Adott lámpást (parancsolatok), fényt (tanítás), mégis megbotlunk, de nem miatta. A saját lábunk rúg bele a rönkbe.
A kérdés már csak az, hogy hányszor kell elesned, hogy megtanulj figyelni, és a lábad elé nézni?
