A legnagyobb szeretet


„Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja  barátaiért.”


Egy amerikai fiatal lelkész, aki mindössze 24 éves volt, név szerint Brian Bergkamp, egy alkalommal néhány társával együtt kajaktúrára indult az Arkansas folyón. A túra alatt a folyó egy örvényes szakaszánál  felborult az egyik kajak. Brian gondolkodás nélkül a kajakból kieső és fuldokló nő után ugrott, hogy kimentse, ám  saját életét már nem tudta megmenteni. Később elöljárói és idősebb kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy „Brian tudta, hogy milyen mélységeket jelent kereszténynek és lelkésznek lenni”.

Keresztényként és Istenben hívő emberként ezt a jézusi tanítást még mélyebben kellene értelmezzük. Jézus Krisztus 3 éven keresztül tanította a tanítványokat arról, hogy miként mozogjanak a világban, hogyan tanítsanak, segítsenek az embereken, ezzel példát mutatva és bemutatva azt, hogy milyen is az isteni szeretet.  Számtalan kérdést kapott útja során, melyekre leggyakrabban vagy egy példázattal vagy egy tettel válaszolt. Ebben az esetben a tanítványok intéztek hozzá egy kérdést, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy ki a nagyobb Isten országában?  
Jézust mélységesen elszomorította, hogy legközelebbi barátai, társai egy ilyen kérdést fogalmaznak meg magukban és felé is, amely azt mutatja, hogy még nem értették meg az Isten országának lényegét és jellemükben megtalálható az irigység, a hiúság és az önzés.  Ebben az esetben is, mint ahogy már addig sokszor, Jézus egy mélyebb mondattal válaszolt. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”  Jézus a tanítványokat többször is barátainak nevezi. Még magát Júdást is, az árulás pillanatában ezzel a jelzővel fogadja. Ezen  megnyilvánulások értelmezésében arra következtethetünk, hogy Jézus számára a barát magasabb szinten van, mint ahogy azt mi használni szoktuk.

Barátnak nevezhetünk egy szomszédot, kollégát, ismerőst a boltból, vagy gyerekként azt, akivel épp együtt játszunk. Ám itt mélyebb jelentése van a barátnak.

Egy olyan szeretet-kapcsolatot mutat be, amely túlszárnyal a puszta, hétköznapi kapcsolatokon. Amikor hit társunk mély lelki válságot él át és Isten megnyitja a szemünk és a szívünk, hogy azt látni tudjuk, akkor megtapasztaljuk azt a szeretet-kapcsolatot, amire Jézus kívánja irányítani a figyelmünket. Amikor a saját szükségleteink háttérbe kerülnek és az Istentől kapott szeretet utat tör magának, hogy Általa gondoskodni tudjunk azokról az emberekről, akiket Ő ránk bízott. A barátság nem más, mint Isten szeretetének kinyilvánítása. Egy ember sem lép az életünkbe cél nélkül vagy anélkül, hogy Isten ne tudna róla! Azok a kapcsolatok, amelyek az első perctől különlegesnek mondhatóak, nem a véletlen művei. Isten, mint barátait ( ahogy a tanítványok esetében is ) használni szeretne minket. Az a célja, hogy szeretetét  átadva megismertessük Őt az emberekkel, akikkel körül vagyunk véve.

A mai nap egyik feladata legyen az, hogy körülnézve családtagjainkon, szeretteinken, barátainkon mutassuk ki nekik szeretetünk, törődésünk. Nincs annál nagyobb ajándék, mint hogy betöltjük Isten tervét és átadjuk azt, amit Ő adott nekünk.

Legyen áldott napja mindenkinek!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia