Együtt könnyebb!

„Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen.”
Zsidókhoz írt levél 3:13 

Isten sok szempontból közösségre teremtett minket. Nemcsak abban érezheted ezt, hogy vágysz egy igazi társra, szerelemre, akivel összekötöd majd egy napon az életedet, és jóban-rosszban kitartatok egymás mellett. Az élet szinte minden területét át- meg átszövik az éltető kapcsolatok, vagy az azok utáni vágy. Egy néhány perces megértő, egymást elfogadó beszélgetés olyan emberrel, aki hasonló élethelyzetben van veled, hegyeket mozdíthat meg. 

Hatalmas erő rejlik az olyan kiscsopotokban, ahol a tagok őszintén felvállalhatják önmagukat, csomagjaikat, múltjukat és jelenüket, félelmeiket, problémáikat egymás előtt, beszélhetnek ezekről, meghallgathatják a másikat, közösen imádkozhatnak egymásért, buzdíthatják, bátoríthatják társaikat. 

A saját bőrömön tapasztaltam, mekkora áldás, amikor néhány anya találkozik egymással, és érezhetik, hogy nincsenek egyedül. Vagy mekkora segítség, ha tanul az ember, a vizsgaidőszak túléléséhez a csoporttársak közössége, akikkel bátorítjátok egymást, együtt szenvedtek, együtt sírtok és együtt örültök nemcsak a saját, hanem talán még jobban a másik sikerének. 

Isten ma reggel ebbe az irányba szeretné fordítani a figyelmedet. Van egy ilyen közösséged, akikkel átérzitek egymás nehézségét és örömét, akik társai tudtok lenni igazán a másiknak, erősíteni, bátorítani, kitartásra buzdítani tudjátok egymást? Ha van, akkor lásd meg igazán azt az áldást, amit Isten szeretne neked adni a csapatodon keresztül, és kérd Őt, hogy valódi, aktív tagja lehess a közösségednek. Ha még nincs, kérd az Ő vezetését, hogy mutassa meg, hol van rád szükség, hol, hogyan tudnál akár te felépíteni egy ilyen csoportot, vagy csatlakozni egy már meglévőhöz! 

A közösség Isten ajándéka. Hihetetlen erő rejtőzik benne. Neked is szükséged van rá, de nekik is rád! Mert együtt könnyebb. 

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet