Isten téged vár!


„Engedelmeskedjetek azért Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek Istenhez és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg  kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”




Azt hiszem manapság az az egyik legnagyobb csapdája Sátánnak, amikor megpróbálja elhitetni az emberekkel, hogy Isten lemondott róluk, nem számítanak, jelentéktelenek vagy épp reménytelenek.


A reménytelenség minden oldalát bemutatja, kezdve azzal, hogy reménytelen esetek, akiket a bűn olyan messzire sodort Istentől, hogy onnan képtelenség visszakerülni, majd ez a hazugság egy olyan állapotot idéz elő, amely teljes reménytelenségbe fordítja a lelket. Ezzel pedig kész is az ördög terve, célját elérte. Ekkor az emberi lélek feladja a harcot és mélyzuhanásba kezd, mert azt hiszi Isten elvetette őt.


Éreztél esetleg már így? Voltál már annyira kétségbeesve, hogy teret engedtél ilyen gondolatnak? Ha nem, akkor szerencsés vagy, de ha mégis, akkor üdvözöllek! Ez a mai ige határozottan nekünk/neked szól, aki néha távol érzi magát Istentől!


Sok bátorítás található a Bibliában, ez a mostani pedig egyenesen gyöngyszemként tündököl köztük. Hiszen, kell-e ennél nagyobb bátorítás és biztatás, minthogy „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!” ?  Az egyik kedvenc mondatom, amit ezzel kapcsolatban olvastam valahogy így szólt:” Bosszúságaink eltűnnek, mikor Jézus közel húzódik”. Talán mi nem érezzük úgy, hogy azok a rossz dolgok, amiktől épp szenvedünk eltűnnének vagy megszűnnének, de Jézus mindig enyhíti a körülményeket és kiutat mutat. Milyen csodálatos megfogalmazás, hogy Jézus  húzódik. Nem tolakszik vagy erőszakkal tör ránk, hanem szépen, csendben oda húzódik mellénk és a legnehezebb helyzetekben fogja a kezünk. Közeledésünk jelzés felé, hogy szívesen látjuk életünkben, elménkben és legfőbbképpen szívünkben. A vágy, amit iránta és jelenléte iránt érzünk jelzés Jézusnak, hogy közelségébe akarunk élni.


A bűnök okozta sebek  megbénítanak és a fájdalom elveszi energiánkat. Jézus Krisztus viszont biztonságot és nyugalmat kínál. Hogyan? Minél közelebb kerülünk Hozzá, Sátán annál messzebb kerül lelkünktől, ugyanis gyűlöli Isten jelenlétét, nem bírja elviselni Isten fényét és hatalmát. Isten mellett teljes biztonságban vagyunk! 


Azonban mindez nem elég. Nem elég belátni, hogy szükségünk van az Isten nyújtotta biztonságra, szívünket teljesen oda kell adni neki, ami azt jelenti, hogy kétlakiságunkat be kell szüntetni. Olyan ez, mintha vennénk egy hotel épületet és megkeresnénk egy vállalkozót, hogy segítsen azt felújítani. Ő elfogadja a felkérést és tesz egy ajánlatot. Ingyen felújítja az egész épületet és a befolyó összegből sem kér jutalékot, cserébe csak egyetlen szobát kér az épületben. Viszont mi ragaszkodunk minden szobához és nem vagyunk hajlandóak oda adni neki azt az egyet sem.


Isten szívünk minden szobájára igényt tart. Ingyen és bérmentve áll rendelkezésünkre, biztonságot ad, segít és fogja a kezünk, cserébe csak annyit szeretne, hogy szívünk egészével rendelkezhessen. Csakhogy ezt a legnehezebb megtenni. Elengedni minden  önbízást, elvárást, hitetlenséget, gyűlöletet, kételkedést, haragot, képmutatást, világszeretést. Ez nehéz feladat.


De, kaptunk egy ígéretet:” Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok!” Ahogy Jézus imádkozott  az egységért, pont arra az egységre van nekünk is szükségünk. Keressük lelkünkben és gondolatainkban az Istennel való egységet, hogy amiképp Jézussal egységet alkottak, úgy velünk  is egységet alkothasson és szeretetével, irgalmával és kegyelmével elhalmozzon minket.


Áldott napot kívánok!  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Mint a villámlás

A törvény és a pogányok